Sakkjátszma

Színházi előadások díszletéről ritkán beszélünk önállóan. Legföljebb akkor, ha lenyűgöz a látványuk.

A híres német rendező, Peter Stein például egy teljes nyírfaerdőt ültetett a színpadra. Tonnányi termőföldet hordatott alá. Csehovot játszott, gondolhatnánk. De nem. Egy csehovias Gorkijt, a Nyaralókat. Az a tény, hogy a nyírfákról Csehov jut eszünkbe, analógiás gondolkodásra vall. Megszoktuk, hogy a nyírfa „valami oroszos”. Ilyenkor mondják, hogy a díszlet elmeséli a darabot. Ez nem mindig jó. A színházi szakmából sokan nem szeretik, ha a színpad így működik. Volt a Vígszínházban egy Cseresznyéskert-előadás – Csehov, persze –, amelynek díszletét a híres David Borovszkij tervezte. Vízszintesen kettéosztotta a teret, és a felső felére, mintegy a „plafon” fölé állította a fákat. A kert valósággal agyonnyomta a szereplők életterét. A díszlet előre „megmagyarázta” az előadást. Kis túlzással elég lett volna megszemlélni – és hazamenni.

Sokszor nagyon gazdag a díszlet. Nagy mennyiségű vasat vagy fát építenek bele. Egyszer egy vasúti sínforgatót szereltek a győri színpadra, a hozzá tartozó mozdonnyal. A vígszínházi Macbethben huzalokon röpködtek a boszorkányok a mennyezet alatt. Az Operaház fantomjában a szemünk láttára alakul át a színpad irodából kupolás tetővé vagy föld alatti csatornalabirintussá; a musicalnek a természetéhez tartozik a káprázat.