Romániában már 40-en haltak meg kanyaróban

Újabb két gyermek halt meg kanyaróban Romániában, így ezzel negyvenre emelkedett az országban a ragályos betegség halálos áldozatainak száma, derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből.

Mindkét áldozat Bákó (Bacau) megyei: egyikük 8, a másik 10 hónapos volt, előbbi kora miatt sem kaphatta még meg a kanyaró elleni első védőoltást. Romániában immár 11 ezer fölé emelkedett az igazolt kanyarós megbetegedések száma a betegség két évvel ezelőtti újbóli megjelenése óta. A héten jelentett 123 újabb kanyarós eset közül 43 Prahova, 28 pedig Bákó megyei.

Miután a betegség terjedése tavaly ősszel alábbhagyott és a heti megbetegedések száma 50 alá esett, idén ez már az INSP második olyan heti összesítése (a január 12. után), amelyben száznál több fertőzésről és újabb halálos áldozatról közölnek adatokat.

A bukaresti kormány javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és még tavaly a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de a képviselőházban még mindig nem került napirendre. Romániában továbbra is éles vita zajlik az oltások szükségességéről. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint még mindig mintegy húszezer szülő tagadja meg havonta gyermeke beoltását.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...