Rokokó, csepp iróniával

Az ifjabb Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban

Segédként ott volt, amikor apja a nagy egyházi, arisztokrata megrendelésekre készülő hatalmas bibliai és mitológiai freskókat, oltárképeket festette – az ajtók fölött látható díszítéseket, a szürke árnyalataiban pompázó, szoborszerű architektúrát imitáló grisaille-okat például mindig maga csinálta. Készített aztán festményeket, freskókat szerte Itáliában: Bresciában, Vicenzában, Genovában, ám figyelme lassan a polgáribb témák, intimebb műfajok, elsősorban a rézkarc, a grafika felé fordult. Eleinte, jó fiúként, nagyhírű apja neves festményeit „sokszorosította” rézkarc-technikával, majd egyre inkább megtalálta a maga egyéni, szárazabb, realisztikusabb, már a XIX. század racionalizmusához közelítő stílusát. 1804-ben bekövetkezett halálának 200. évfordulójára emlékezik a Szépművészeti Múzeum.

Giandomenico Tiepolo nem világraszóló híres alkotásokkal vonult be tehát a művészettörténetbe. Ha már a Tiepolo névvel csábít, a múzeum igyekezett látványos, nagyobb méretű alkotásokat is kiállítani: látható tehát négy, vászonra áttett grisaille, monokróm „architektúrájuk” frissen az alkalomra restaurálva, s néhány, valljuk be, valóban a festészet másodvonalához tartozó, az apa stílusjegyeit halványabban mutató olajkép. A kiállított rézkarcok, grafikák gazdag sora az igazi érték, amelyek előtt érdemes fürkésző, figyelmes tekintettel elálldogálni, és alaposan végigtanulmányozni a fiú sajátos, egyéni variációit a rokokó nagy témáira, bevett megoldásaira.