hirdetés

Röghöz kötnék a fogorvosokat is

Egy a Magyar Nemzet által megismert rendelettervezet szerint a jövőben csak azok vehetnek részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászatokon dolgoznak majd.

A tervezet szerint az állami finanszírozású szakorvosképzést igénybe vevő rezidenseknek nyilatkozatban kell vállalniuk, hogy a szakvizsga megszerzése után legalább három évig teljes munkaidőben, illetve kétszer annyi ideig – legalább heti 18 órában – részmunkaidőben a közfinanszírozott alap- vagy szakellátásban dolgoznak.

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke a tervezet kapcsán a Magyar Nemzetnek kijelentette: a fogorvosok esetében eddig is nagyon keveseknek, a végzettek körülbelül tíz százalékának adatott meg, hogy államilag finanszírozott szakképzésben vegyen részt. Évente mindössze tizenhat friss diplomásnak volt lehetősége, hogy állami finanszírozás keretein belül vegyen részt a szakképzésben. Esetükben kifejezetten az oktatói utánpótlás volt a cél az egyetemeken. A többieknek fizetniük kellett a szakképzésért, nem is keveset, képzőhelytől függően havi 50-60 ezer forintot. Ezt mégis sokan vállalták – mondta Hermann Péter. Kitért arra is: üdvözlik, hogy bővítik az állami támogatásban részt vevők számát, de kérdéses, hogy eléri-e a célját az intézkedés, és ezután azok, akik eddig fizettek, a jövőben inkább a térítésmentes képzést választják-e, és vele az állami betegellátást. A szakember úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy a támogatás ellenére sem vállalják a fogorvosok a röghöz kötést. Inkább továbbra is magánpraxisban dolgoznak, és a jövedelmükből könnyedén kifizetik a szakképzésük díját.

Fogorvosok esetében nem is feltétlenül szükséges szakvizsga ahhoz, hogy elkezdhessenek dolgozni. Jelenleg egyébként az országban körülbelül 2800 állami alapellátási praxis működik, és a friss adatok szerint 234 tartósan betöltetlen fogorvosi körzet van az országban. Azért, hogy feltöltsék ezeket – a tervezett röghöz kötés mellett –, a kormány végre meghallgatta a szakmai érveket, és többéves lemaradással ugyan, de a fogorvosok számára is elérhetővé teszi a letelepedési támogatást. Hermann Péter azt mondta, várhatóan még ebben a hónapban kiírják azt a pályázatot, amelyre most először a fogorvosok is pályázhatnak.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...