Ritkább epizódok

   Képes-e hatékonyan megakadályozni a major depresszió relapszusait az új típusú antidepresszáns, a venlafaxin retard? Az Egyesült Államokban 2000 végén indított kettős vak, 29 központ részvételével végzett vizsgálat eredményeit nemrég tették közzé.

    A PREVENT (Prevention of Recurrent Episodes of Depression with Venlafaxine for Two Years) vizsgálat során olyan betegeket osztottak véletlen besorolással két csoportba, akiknek a kórtörténetében legalább három alkalommal fordult elő súlyos depressziós epizód (ebből legalább kettő az elmúlt öt év során). A betegek egyik része naponta 75–300 mg venlafaxin retardot, másik részük pedig naponta 20–60 mg fluoxetint kapott tíz héten át. Ezt követően azok a betegek, akiknél hatásos volt a kezelés, további hat hónapon át kapták a csoportnak megfelelő gyógyszert. A venlafaxinra reagáló betegeknél ezután újabb besorolást végeztek: 164 beteg továbbra is venlafaxin retardot kapott, míg 172-től fokozatosan megvonták a venlafaxint, és placebót adtak helyette. A közelmúltban megjelent elemzés (J Clin Psych 2007;68:1014–1023) azt vizsgálta, hogy milyen gyakran következett be az első év során relapszus.
   A major depresszió rekurrens jellege jól ismert. Felmérések szerint az első epizódot követő egy év során a betegek 40 százalékánál ismételten jelentkeznek a súlyos depressziós tünetek. A kiújulás gyakorisága 15 éves távlatban még nagyobb: meghaladja a 80 százalékot. A relapszusok kockázata – különösen a már több epizódot átélt betegeknél – csökkenthető a tartós antidepresszánskezeléssel, triciklikus antidepreszszánsokkal, szerotonin-, illetve szerotonin–noradrenalin-újrafelvétel gátlókkal és a mostani vizsgálat szerint a venlafaxinnal is. Az adatok egyértelműen igazolták: a venlafaxinnal végzett fenntartó antidepresszáns-terápia mellett szignifikánsan csökkent a visszaeső depressziós betegek aránya. Míg placeboterápia mellett 42 százalékuknál alakult ki relapszus, a venlafaxin retarddal csak 23,1 százalékuknál. Az arány hasonló az egyéb antidepresszánsokkal elérthez.
    A tartós hatású venlafaxin adása nemcsak a relapszusok tekintetében kedvező. Az egyéb mutatók, így az életminőséget vizsgáló kérdőívekkel kapott eredmények szintén jelentős előnyöket mutattak ki a placebóhoz képest.
    Meddig és kinél javasolt a venlafaxin retard tartós adása? Ez a kérdés a többi antidepresszáns esetében sem teljesen tisztázott. Még nem azonosítottak olyan kockázati tényezőket, amelyek segítségével megtalálhatnánk a relapszus szempontjából veszélyeztetett betegeket. Mivel az antidepreszszánsok jelentős hányada mellékhatásokat is kivált, nem mindegy, meddig tart a kezelés. Valószínű, hogy nem feltétlenül szükséges minden betegnél hónapokig-évekig folytatni a kezelést, annak hosszáról azonban egyelőre nem sikerült konszenzusra jutni. Ezért különösen fontos kedvező mellékhatás- profilú gyógyszert alkalmazni (sok központi idegrendszeri gyógyszer nem ilyen). Úgy tűnik, a venlafaxin retard ebből a szempontból is megbízható. A PREVENT során egyértelmű volt, hogy az így kezelt betegeknél észlelt nemkívánatos hatások gyakorisága és jellege nem tér el lényegesen a placebóval kezeltekétől. A gyógyszer előnyösségét közvetve az is alátámasztja, hogy a vizsgálatot több beteg hagyta abba idő előtt a placeboágon, mint a venlafaxincsoportban.
   Ezek az adatok a PREVENT során született köztes eredmények: a vizsgálat és a betegek követése jelenleg is tart. Az ennek során kapott adatok remélhetőleg segítenek a relapszusra hajlamos betegek azonosításában és a prevenciós gyógyszeres kezelés kidolgozásában.