hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Rezidensfelvétel: megoldódik, csak az érintettek nem tudják

Az adminisztrációs hiba után valószínűleg kommunikációs hiba akadályozza, hogy gördülékenyen tudjanak kórházakhoz szerződni a rezidensek, írja az ATV alapján a Weborvos.

Két hete hozta nyilvánosságra a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, hogy a fiatal orvosokra is vonatkozik a létszámstop. Az EMMI azóta korrigálta a problémát, de úgy tűnik, nem kommunikálta egyértelműen, ugyanis az információ nem jutott el például a Magyar Rezidens Szövetség elnökéhez. Az EMMI nem adott ki hivatalos sajtóközleményt erről, hangzott el az ATV Kora esti híradójában.

Azt hiszem, nem látjuk, hogy általánosságban a jövőben hogy lesz ez a probléma megoldva. Kormányrendeletet módosítanak, vagy más technikai eszközzel, kvázi, hogy ne kelljen, úgymond egyesével, vagy akár százasával valakinek, egy megfelelő illetékesnek aláírni ezeket a papírokat, hanem automatikus legyen, mint ahogy volt ez tavaly, tavalyelőtt és ez idáig, mondta el a műsorban Dénes Tamás elnök.

Valószínűleg adminisztratív baki történhetett Kincses Gyula szerint is, hiszen az egészségügyi szférában jelentős a létszámhiány. A magyar orvostársadalom elöregedett. Tehát rendkívül súlyos az a helyzet, hogyha végre egy fiatal úgy dönt, hogy Magyarországon és a közszférában szeretne elhelyezkedni, tanulni, akkor azt elbizonytalanítják, mondta.

A kérdés, hogy magánál a kormányrendelet megalkotásánál miért nem tűnt fel, hogy a rezidensekre nem kéne, hogy vonatkozzon a létszámstop. És miért tartott csaknem két hónapig, hogy a minisztérium intézkedjen? Amivel kapcsolatban pedig egy kommunikációs baki is felmerült, hiszen hiába született döntés hétfőn arról, hogy már aláírják a rezidensek szándéknyilatkozatait soron kívül, csak ez nem derült ki egyértelműen. Így történhetett meg, hogy a rezidens szövetség elnöke nem tudta meg, hogy hétfőn döntés született, ezért úgy nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy még mindig létszámstop akadályozza a rezidensek felvételét.

Az EMMI-től azt a tájékoztatást kaptuk közvetve, hogy a kormány kiemelten kezeli ezt a kérdést, hogy megoldódjon a probléma. Úgyhogy ismereteim szerint eddig a pillanatig ez még nincsen megoldva, de több irányból is ígérték ennek a mihamarabbi megoldását, mondta el Sipka Balázs  elnök.

(forrás: ATV, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink