hirdetés

Rétvári válasza arra, megépítik-e a Dél-budai Centrumkórházat

A kormány elképzelése szerint Budapest négy egységében egy-egy centrumkórház biztosítja a lehető legmagasabb szintű ellátást.

Csárdi Antal (LMP) az új centrumkórházról faggatta az azonnali kérdések között kedden délután az Országgyűlésben Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát.

A képviselő azt kérdezte, a kormány meg akarja-e építeni a dél-budai szuperkórházat, és ha igen, mikorra? Kétségbeejtőnek nevezte a budapesti egészségügyi ellátás színvonalát, szerinte a kórházak itt vannak a legrosszabb állapotban. Mint mondta, ezért született meg a Dél-budai Centrumkórház ötlete is.

Kifogásolta, hogy azon még egy "kapavágás" sem történt, a kormány szerinte nem gondolta komolyan, hogy javítani kellene a budapestiek ellátási színvonalán.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: míg egyes ellenzéki politikusok inkább a kórházak számának csökkentésével kampányolnak, a kormány eddig 91 vidéki kórházat újított fel. Rendelőintézeteket épített, mentőállomásokat korszerűsített.

Az egészségügy pluszforrásokban részesült.

Közölte: a kormány elképzelése szerint Budapest négy egységében egy-egy centrumkórház biztosítja a lehető legmagasabb szintű ellátást. Úgy fogalmazott: előrébb tartanának ebben, ha nem lett volna a koronavírus, ha nem lenne háború és szankciók.

* * *

Az Országgyűlésben szerdán vita lesz a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról, a javaslat célja többek között az egészségügyi szakdolgozók béremelése második ütemének végrehajtása.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...