hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Rétvári szerint folytatnák a bérfejlesztést

Tovább szeretnék folytatni a korábbi években elkezdett bérfejlesztést az egészségügyi dolgozók számára, jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Rétvári Bence.

Az egészségügy óriási lemaradásban van, amelyet be kell hoznia, ezért is biztosít a kormány a költségvetésen keresztül jövőre több forrást egyebek mellett a háziorvosi rendszerre, a kórházak adósságállományának csökkentésére és a rezidensek ösztöndíjprogramjára is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

 A politikus kiemelte, hogy a csütörtökön közzétett 2015-ös költségvetési javaslat szerint az egészségügy is olyan terület, amely több pénzből gazdálkodhat jövőre. Tovább szeretnék folytatni a korábbi években elkezdett bérfejlesztést az egészségügyi dolgozók számára, közölte, hozzátéve: az ennek alapját biztosító egészségügyi termékdíj – közismertebb nevén a chipsadó – szintén szerepel a jövő évi költségvetésben.

Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: folyamatosan vizsgálják, hogy mely termékeket tudnák még bevonni az adó hatálya alá.

Az államtitkár a több forráshoz jutó területek között a legfontosabbnak a háziorvosi ellátást nevezte, amelyre jövőre 10,5 milliárd forinttal többet fordítanak. Az intézkedés hátteréről elmondta: abban bíznak, hogy sokakat azok közül, akik most még kórházakban, a különböző járóbeteg-ellátásokban jelennek meg, nemsokára már a háziorvosi rendszeren belül meg tudják gyógyítani. Más országokban sokkal több beteg gyógyítása történik a háziorvosoknál – jegyezte meg.

Rétvári Bence kiemelte, hogy 60 milliárd forintos általános céltartalék szolgálja jövőre a költségvetés intézményeinek adósságrendezését, ezen belül a kórházakét is. Az, hogy pontosan ennek hányadrészét fordítják majd a kórházak adósságainak csökkentésére, csak év közben derül ki, és függ attól is, hogy a kórházak milyen garanciákat vállalnak az adósságuk újratermelődésének elkerülésére – tette hozzá az államtitkár kérdésre válaszolva. Úgy vélem, ez olyan bőséges keret, hogy nagyon sok kórházon lehet belőle segíteni – szögezte le.

Az államtitkár jelezte, a rezidensek ösztöndíjprogramját is tovább bővítik jövőre: a jelenleg 1700 résztvevőhöz további 700 rezidens csatlakozhat a plusz forrásoknak köszönhetően. Emellett a légi mentés zavartalan működésének biztosítására plusz 581 millió forintot fordítanak, és az egészségügyi alapnak is 20 milliárd forinttal nő a költségvetési tétele.

 A jövő évi költségvetési javaslat szerint egészségügyre 2015-ben 1276,152 milliárd forint jut, 6,5 százalékkal több a 2014. évinél.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink