hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

ReSzaSz: akitől hálapénzt követelnek, tegyen feljelentést!

Dénes Tamás az ATV-nek azt mondta, ha azt látja, hogy katonaként fogják őket hurcolni ide-oda, akkor visszamegy Angliába.

Dénes Tamás a hálapénzzel kapcsolatban azt tanácsolta azoknak a betegeknek, akiktől követelik a pénzt, hogy január 1-től bátran tegyenek feljelentést. „A hálapénz jelenség egy korrupció, a korrupció mindig jelen van a társadalomban” – mondta az ATV szerint Dénes Tamás

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint minden szakmai szervezet egyetért abban, hogy az egyértelmű tiltása a hálapénznek a béremelés végén kell, hogy életbe lépjen, azaz nem idén januártól, hanem 2022 január 1-jétől. A ReSzaSz vezetője az orvosok fizetésemelésével kapcsolatban elmondta: nem csillagászati összegekről van szó és tovább kell cizellálni a rendszert teljesítmény alapján.

Hozzátette, hogy az orvosok béremelésével a romániai béreket fogják elérni. Kifejtette, hogy ma Magyarországon csak az számít, hogy hány műtétet végeztek el az orvosok, mint mondta, jelenleg vakon repül a beteg a rendszerbe, pénzzel próbálja megvásárolni az információt, de fogalma sincs arról, hogy az orvos csak jól menedzseli magát vagy pedig tényleg jó orvos.

Dénes Tamás jelenleg az állami egészségügyben dolgozik, és ott is marad, de ha azt látja, hogy katonaként fogják őket hurcolni ide-oda, akkor visszamegy Angliába.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink