hirdetés

Rendszerszintű átalakításra lenne szükség az onkológiában

Csúcsra van járatva az ellátás az onkológiában, ebből aztán bármikor, bárhol kialakulhatnak ellátási problémák – mondta a Népszavának egy szakértő.

Poller Imre egészségügyi szakértő korábban sugárterápiás orvosként maga is aktívan gyógyította a rákbetegeket.

A hazai onkológiai ellátás vezető intézetébe eleve nagyon sok beteg kerül. A páciensek egy része csak akkor hiszi el, hogy jó ellátást kap, ha itt kezelik, másokat meg a rendszer egyenetlenségei juttatnak el idáig. Akkor is, ha egyébként ugyanezt a kezelést a lakóhelyükhöz közelebb is megkaphatnák. Az is idehozza az embereket, hogy bizonyos gyógyszerekhez a betegek csak az intézet orvosai által felírt vények ellenében juthatnak hozzá. Pedig gyógyszert írni szakorvosi javaslatra elvben a háziorvos is tudna.

Az itt dolgozó orvosokra jóval több váratlan feladat jut, mint amennyit normálisan el lehetne látni. Elég, ha egy nap tízzel több „nem várt” páciens jelenik meg egyszerre, vagy egy specialista bármi miatt nem tud bejönni – máris borul a rendszer.

Az említettekből fakadó problémák kezeléséhez már nem is elég csak a pénz, rendszerszintű átalakításra lenne szükség – mondja a Népszavának Poller Imre. Szerinte újra kéne gondolni a betegutakat, a terápiára jogosult intézmények körét, és az országos intézetbe csak azoknak kellene eljutniuk, akiket valóban csak itt lehet ellátni.

Az onkológiai intézet klasszikus elvek szerint készült épülete nem alkalmas ilyen sok járóbeteg ellátására. Alapvetően annak idején fekvő ellátásra tervezték, nagyon hiányzik egy olyan ambulancia, ahonnan a beteg csak akkor léphetne be a kórház egyéb területére, ha ágyhoz kötött ellátásra szorul.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...