hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Rendeletdömping zúdul a gyógyszerpiacra

Az egészségügyi háttérintézmények idén egy újabbal szaporodnak, a vaklicit célkeresztjébe 2012-ben a biológiai készítmények kerülnek, s úgy tűnik, a politika rendcsinálási szándéka elérte a patikákat, miközben országos kórházi gyógyszerlista összeállításába is kezdenek.

Az új rendelkezések egyike például megtiltja, hogy a gyógyszertárak – illetve az ezeket működtető vállalkozások – adományokkal arra ösztönözzék a különféle intézményeket, hogy náluk szerezzék be patikaszereiket, ahogyan azokat sem jutalmazhatják, akik receptjeiket rendre náluk váltják be.

Húztak egyet a nagyforgalmú patikák által fizetett úgynevezett szolidaritási díjon is. Január elsejétől e címen többet kell befizetniük a közös kalapba azoknak a patikáknak, amelyeknek az ártámogatott gyógyszerek kiszolgálásából származó bevétele – árréstömege – negyedévente meghaladja a 15 millió forintot. Változik a díjfizetés alapja is:  2012-től a befizetendő összeget nem az egyes gyógyszertárak, hanem az azonos adószámon működő vállalkozások együttes forgalma alapján állapítják meg. S ha még ez sem elég, törvénybe foglalták, hogy 2013-tól a személyi jogos gyógyszerész nem csak másik patikában, hanem sehol sem vállalhat – az oktatást és a publikálást kivéve – többletmunkát. Amennyiben mégis ezt tenné, visszavonják a patika működtetéséhez elengedhetetlen személyi jogát.

Régóta húzódó ügyre tett pontot az a rendelet, amely évi 2,7 milliárd forint felhasználásával kívánja útjára indítani a patikai generikus programot. Ebből azok a gyógyszertárak részesülhetnek, amelyek ártámogatott gyógyszerforgalmában a legolcsóbb készítmények aránya egy-egy negyedévben meghaladja a 35 százalékot. A Magyar Gyógyszerész Kamara előzetes felmérése szerint egyébként ezt az előírást már eddig is közel ezer gyógyszertár teljesítette.

Ugyancsak az év első napjától némileg módosul a kisforgalmú patikák működésének támogatása, amelyre idén 810 millió forintot különítettek el. Az új szabályok szerint azok a gyógyszertárak igényelhetik e támogatást, amelyek egyetlen patikaként működnek az adott településen, legalább heti 40 órát tartanak nyitva, s bevételük – az ártámogatott gyógyszerekből származó árrésük - 2011 első félévében legfeljebb 7,2 millió forint volt. Ám ez utóbbi összegen belül is differenciálnak, nagyobb támogatásra tarthatnak igényt azok az egységek, amelyek bevétele még a 6 millió forintot sem érte el. Szintén az újdonságok közé tartozik, hogy a fenti előírásoknak megfelelő patika fiókgyógyszertára után is kaphat 20 ezer forintos támogatást.

Módosul a patikákat érintő finanszírozási előleg rendszere is.  Erre a célra 2012-ben 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre. E kamatmentes hitelre azonban csak azok a patikák tarthatnak igényt, amelyeknek nincs köztartozásuk, féléves árréstömeg bevételük kevesebb 7 millió forintnál, s az adott településrész egyetlen gyógyszertáraként működnek. Az igényelt összeg legfeljebb 4 millió forint lehet – fiókgyógyszertárat működtetők esetében 5 millió -, amit az év végéig vissza kell fizetni az utalványozó egészségpénztárnak.

Szintén a patikusok hétköznapjait érinti az a vadonat új szabály, amely szerint február elsejétől a „dokumentált betegtájékoztatás” jegyében a gyógyszertári nyugtán fel kell tüntetni a kiváltott medicinával egyenértékű, ám kedvezőbb árú referenciakészítmény díját is.

Az újdonságok közé tartozik továbbá, hogy amennyiben az orvos egyes krónikus betegségek esetében külön recepteken több havi gyógyszert ír fel, 2012 március elsejétől a patikus mindig csak egy havi adagot adhat ki a betegnek. S végül: április 1-től – kísérleti jelleggel – a koleszterincsökkentőknél megkezdődik a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés gyakorlati bevezetése.

A gyártók és forgalmazók sem ússzák meg olcsón az idei esztendőt. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár március elsejével árversenyt hirdet a biohasonló gyógyszerekre, annak érdekében hogy ezek esetében is kialakíthassa a preferált – tehát legolcsóbb – gyógyszerek körét. Ezzel együtt kvótában kívánják meghatározni az orvosok által rendelhető biohasonló gyógyszerek arányát. A preferált biológiai gyógyszerekért a betegeknek a jelenleginél nem kell többet fizetniük, az ennél drágább készítmények esetében pedig az OEP maximálná a térítési díjakat a rászorulók költségeinek féken tartása érdekében.

Tekintettel azonban a biológiai készítmények sajátosságaira, a támogatás megszűntetését vagy nulla százalékra csökkentését eredményező döntést - más gyógyszerrel ellentétben - nem 90, hanem 180 napos türelmi idő követi majd.

Új intézménnyel is szaporodik az ágazat, mivel január 31-ig fel kell állítani az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsot, amely az egészségbiztosításért felelős miniszter véleményező, javaslattevő testületeként működik. Legfontosabb feladata az egységes, országos kórházi gyógyszerlista kialakítása, folyamatos monitorozása, a gyógyszer közbeszerzések szakmai előkészítése, értékelése, a kórházi gyógyszerfelhasználás és beszerzés szakmai, valamint gazdaságossági szempontú elemzése. Ugyancsak az OGYT feladata a hatékony, biztonságos és gazdaságos gyógyszerterápiás elvek érvényesítésével, valamint a járóbeteg-ellátás keretében támogatott gyógyszerek támogatásának felülvizsgálatával kapcsolatos javaslatok kidolgozása.

Horváth Judit
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés