Rejtett kincsesbánya
2007. január 01. 00:00
Joseph Haydn (1732–1809) billentyűs hangszerekre írt muzsikájának népszerűségét még ma is háttérbe szorítja vonósnégyeseinek és szimfóniáinak közkedveltsége. Az ötvenes-hatvanas években különösen Richter tett sokat népszerűsítésükért, és a popsztárként körülrajongott Glenn Gould is, aki 1980- ban lemezre vette a mester hat időskori remekét. Mindezek ellenére Haydn többnyire ma is csak bemelegítő ujjgyakorlataként tűnik fel a zongoristák koncertjein.
Haydn-összkiadások sorában első Rudolf Buchbinder 1973–75 között készült felvétele, mely most kedvező áron egy 10 CD-t tartalmazó dobozban elérhető. A lemezeket végighallgatva hatalmas utat járhatunk be: a könnyű, valóban amatőröknek mintegy házimuzsikálásra írt divertimento-szonátáktól kezdve, a nehezebb, bonyolultabb „műhelyszonátákon” és „Esterházy” szonátákon át, egészen a három utolsó „londoni” szonátáig, melyek már a fiatal Beethoven világát vázolják. Buchbinder remek stiláris érzékenységgel vezet végig Haydn több évtizedes útján, így aztán a hallgató alig tud betelni a szinte végtelennek tűnő variabilitással, és persze legkivált Haydn legendás humorával. Hatoljunk mélyre ebben a rejtett kincsesbányában! A kevésbé ismertek közül felfedezésre vár az Asz-dúr szonáta, No.31 csodálatosan elégikus, szinte Chopint vagy Schumannt előlegező második tétele, a c-moll szonáta, No.33 vad szenvedélyek dúlta harmadik tételének beethoveni száguldása; felejthetetlen az e-moll szonáta, No.53 első tételének sejtelmes lopakodása, mellbevágóak hirtelen leállásai, nekilendülései, vagy a cisz-moll szonáta, No.49 két saroktételének vigasztalan panasza, megannyi megdöbbentő hangnemváltása. És nem puszta szónoki fordulat, hogy még folytathatnánk; ám a felfedező út mindenki számára adott: Haydn zongoramuzsikája meglepetések kimeríthetetlen sorozata. (Warner Classics, 2006, 10 CD)
Haydn-összkiadások sorában első Rudolf Buchbinder 1973–75 között készült felvétele, mely most kedvező áron egy 10 CD-t tartalmazó dobozban elérhető. A lemezeket végighallgatva hatalmas utat járhatunk be: a könnyű, valóban amatőröknek mintegy házimuzsikálásra írt divertimento-szonátáktól kezdve, a nehezebb, bonyolultabb „műhelyszonátákon” és „Esterházy” szonátákon át, egészen a három utolsó „londoni” szonátáig, melyek már a fiatal Beethoven világát vázolják. Buchbinder remek stiláris érzékenységgel vezet végig Haydn több évtizedes útján, így aztán a hallgató alig tud betelni a szinte végtelennek tűnő variabilitással, és persze legkivált Haydn legendás humorával. Hatoljunk mélyre ebben a rejtett kincsesbányában! A kevésbé ismertek közül felfedezésre vár az Asz-dúr szonáta, No.31 csodálatosan elégikus, szinte Chopint vagy Schumannt előlegező második tétele, a c-moll szonáta, No.33 vad szenvedélyek dúlta harmadik tételének beethoveni száguldása; felejthetetlen az e-moll szonáta, No.53 első tételének sejtelmes lopakodása, mellbevágóak hirtelen leállásai, nekilendülései, vagy a cisz-moll szonáta, No.49 két saroktételének vigasztalan panasza, megannyi megdöbbentő hangnemváltása. És nem puszta szónoki fordulat, hogy még folytathatnánk; ám a felfedező út mindenki számára adott: Haydn zongoramuzsikája meglepetések kimeríthetetlen sorozata. (Warner Classics, 2006, 10 CD)
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
