2021. május. 10., hétfő - Ármin, Pálma.
hirdetés
hirdetés

Rákbetegek gyógyítása marihuánával

Kemoterápiával kezelt rákbetegek ízérzékelését és étvágyát adhatja vissza a THC, a kannabiszban található pszichoaktív vegyület. A szer hatására javul alvásuk, csökken szorongásuk, esetenként megáll a daganat növekedése.

Az Annals of Oncology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányba 21 előrehaladott állapotban lévő daganatos beteget vontak be, akiket korábban kemoterápiával kezeltek. A páciensek vagy THC-t (delta-9-tetrahidrokannabiolt) kaptak vagy placebót.

Az önkéntesek 18 napig szedték a tablettákat, és megkérték őket, hogy közben töltsenek ki kérdőíveket. A THC-t szedők 73 százaléka mondta, hogy szívesebben evett, 55 százalékuk pedig azt jelezte, hogy ízletesebbnek találta az ételeket. A placebo-csoportban ezek az arányok 30, illetve 10 százalékot értek el.

Az étrend összetételét vizsgálva az derült ki, hogy a hatóanyagot szedő csoport tagjai egy idő után, amikor már élvezték az ételek ízét, több fehérjét vettek magukhoz. A THC-t kapó rákbetegek ezen túlmenően jobb alvásminőségről és ellazultabb éber állapotról számoltak be, mint a placebós páciensek.

Mint Wendy Wismer kutatásvezető, a kanadai Albertai Egyetem munkatársa elmondta, megállapításuk azért fontos, mert sok daganatos betegnél a rák vagy annak terápiája jelentősen lerontja az étvágyat, ami veszélyes súlycsökkenéshez vezethet. Számos rákbeteg kellemetlennek tartja például a hús ízét és illatát, emiatt kevés fehérjéhez jut. Wismer azt javasolja az orvosoknak, hogy vegyék számításba a THC-val való kezelést azoknál a daganatos pácienseknél, akik elvesztették étvágyukat, ízlelésüket vagy szaglásukat.

A marihuána biztonságos orvosi célú felhasználását támogató kanadai szervezet, a Canadians for Safe Access honlapján összegyűjtötte azokat a tudományos kutatásokat, amelyek a kannabisz rákgyógyításban való felhasználásával foglalkoznak. A köznyelvben fűnek nevezett szer több tumor, például glióma, tüdő-, hasnyálmirigy-, mellrák, leukémia oki terápiájában is sikerrel alkalmazható.

 

(forrás: MTI/AFP, medicalonline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Változó, hogy egy adott életciklusban biológiailag mennyi testmozgásra van szükségünk ahhoz, hogy testileg és lelkileg is egészségesek maradhassunk. Az ausztrál egészségügyi minisztérium külön útmutatóban teszi közzé javaslatait az idősebb, 65 év feletti korosztály számára.

A május elsején hatályba lépő kormányrendeletben meghatározott szabályok nem az alapján osztják ketté a társadalmat, hogy van-e védettségük, hanem az alapján, hogy van-e védettségi igazolványuk.