hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ráfér a korszerűsítés a magyar egészségügyre

Öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg Wáberer Györgyben, hogy egészségügyi centrummal bővítené a portfólióját. A Világgazdaság interjúja.

Mikor jött a gondolat, hogy a szállítmányozásból kiszállva az egészségügy jó befektetés lehet?

Amikor 2015 júniusában Monacóban én képviseltem Magyarországot az Ernst and Young Az Év Üzletembere díjának átadásán. Ez az esemény nagyon inspirált. Meghallgattam a világ sikeres üzletembereinek sztorijait, beszélgettem velük. Ezen a rendezvényen rengeteg egészségügyet érintő innovációról, kutatásról tartottak előadást. Este, amikor a feleségemmel a szállodaszobánk teraszán beszélgettünk, feltette a kérdést: ha nem fuvaroznék, akkor mit csinálnék? És én akkor azt válaszoltam, hogy a legszívesebben az egészségüggyel foglalkoznék.

Ha jól tudom, a felesége be is iratkozott a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjába.

Igen, ez az ő döntése volt. A feleségem vissza szeretne térni a munkaerőpiacra, az ősszel kezdte meg a tanulmányait, most van túl az első félévi vizsgákon.

Volt negatív tapasztalata az egészségügyben?

A magyarországi egészségügyre mindenképpen ráfér a korszerűsítés. Hiszek abban, hogy a magán- és az állami ellátás kiegészítheti egymást. Ma sok olyan orvos vállalkozó van, aki lakásrendelőben fogadja a pácienseit, és kevés olyan, aki klinikai szinten tud ellátást nyújtani a betegeknek. Amikor eldöntöttem, hogy egészségügyi központot hozok létre, azt a célt tűztem ki, hogy egy minőségi szolgáltatást nyújtó centrumot építek, amely a kórházi ellátáson kívül számos egyéb szakellátást is biztosít.

Mennyi pénzből valósította meg a Wáberer Medical Centert (WMC)?

Hozzávetőleg hárommilliárd forintos beruházásból hoztam létre.

Miben más ez a centrum, mint a többi?

Tavaly nyitottunk, az idén januártól pedig elindítottuk a hazai magánellátásban teljesen egyedülálló walk-in centrum szolgáltatást. Ennek az a lényege, hogy minden orvosi segítségnyújtást biztosít, ami a háziorvosi és a sürgősségi ellátás között felmerül. Tehermentesítheti a háziorvosokat és a sürgősségi ellátókat is. Például, ha valakivel történik egy kisebb baleset, és nem tudja, hogy szalagszakadása van-e vagy sem, akkor a walk-in centrumban megvizsgálják, és a megfelelő orvoshoz küldik a centrumon belül. Mindennap 12 órában biztosítjuk a betegellátást. A későbbiekben ez igény szerint változhat, és akár a 24 órás szolgáltatást sem tartom kizártnak. Minden korszerű diagnosztikai eszköz, MR, CT, ultrahang rendelkezésre áll egy helyen, összesen 18-féle ellátást biztosítunk. A páciensek ellátásánál kiemelten kezeljük a prevenciót és az egészségtudatosságot, ez a filozófiánk. A betegek utókövetését is szem előtt tartjuk, mert azt gondolom, hogy a prevencióval sokféle betegség megelőzhető.

Ha már az orvosokat említette, van a WMC-nek orvosmegtartó ereje?

Olyannyira, hogy mi már haza is hoztunk öt-hat orvost külföldről, hogy dolgozzanak nálunk. Miután ez piaci alapon működő egészségügyi centrum, versenyképes fizetést kell adnunk a nálunk dolgozóknak. Hiába keres többet Angliában az egészségügyi személyzet, mint itthon, ott a megélhetés sokkal drágább, magasabbak minden tekintetben a rezsiköltségek, ezért, ha itthon tisztességes fizetést biztosítunk az orvosainknak és az ápolószemélyzetnek, akkor eszük ágában sem lesz külföldre menni.

Cél volt, hogy felpezsdítsék a budapesti magánellátást, legalábbis ezt mondják önökről az egészségügyi közgazdászok.

Olyan centrumból biztosan kevés van, ahol minden megtalálható egy helyen. Az én szempontom az volt, hogy egy európai színvonalú orvosi központot építsek.

Az interjút a Világgazdaság közli.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink