hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Radikálisabb érdekérvényesítést is bevetnének a rezidensek

Amennyiben néhány hónapon belül nem indítja el a kormány a fiatal orvosokat segítő intézkedéseket, akár a csehországihoz hasonló akció is elképzelhető - derül ki aMagyar Nemzet írásából.

A lap szerint a szövetség nem tartja kizártnak egy, a csehországihoz hasonló akció megszervezését. Amint arról a MedicalOnline beszámolt, a cseh orvosok közül 4000, kórházban dolgozó szakember mondott fel tavaly decemberben. A "Köszönjük, távozunk" elnevezésű akció múlt héten pénteken ért véget, miután a kormány ígéretet tett többek közt az orvosi bérek emelésére is.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a lapnak azt mondta: előre tervezett, két-három lépésben ütemezett bérfelzárkózást tudnak elképzelni, amely néhány év alatt tisztes megélhetést biztosít számukra.

Azt várják az egészségügyi kormányzattól, hogy néhány hónapon belül indítsa útjára azokat a fiatal orvosokat segítő intézkedéseket, amelyek érdemi jövőképet biztosítanak számukra.

Amint arról a MedicalOnline beszámolt, Papp Magor, a kilátásba helyezett akcióról tegnap az InfoRádiónak is beszélt.

(forrás: Magyar Nemzet, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés