hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Pszichózis és epilepszia long-Covid-ban

A koronavírust átvészelő gyermekek között kétszer nagyobb valószínűséggel fordult elő epilepsziás vagy görcsroham, írja az Index.

A koronavírus-fertőzésből felépült betegeknél egy most közzétett, nagy mintán végzett tanulmány szerint megnövekedett arányban fordulnak elő neurológiai és pszichológiai problémák. Az Oxfordi Egyetem kutatói több mint egymillió beteg adatait vetették össze, és arra a következtetésre jutottak, hogy két évvel a fertőzés után nagyobb volt a pszichózis, a demencia és az „agyi köd” kockázata, mint a más légúti betegségekből felépült betegeknél − írja a Politico nyomán az Index.

Néhány tünet esetében kezdetben emelkedés volt tapasztalható, amely aztán idővel csökkent. A szorongás és a depresszió előfordulása két hónap elteltével a többi légzőszervi betegséggel megegyező arányra csökkent. Ezzel szemben agyi ködtől a Covid–19-ből felépült 18 és 64 év közötti felnőttek 16 százalékkal nagyobb arányban szenvedtek, mint a más légúti betegségben szenvedő betegek. A különbség még jelentősebb volt a 65 év felettiek esetében, ahol a pszichózis és a demencia esetében is megnövekedett kockázatot találtak.

A kiskorúak is érintettek a problémában. A koronavírust átvészelő gyermekek között kétszer nagyobb valószínűséggel fordult elő epilepsziás vagy görcsroham, és háromszor nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk pszichotikus zavar, mint az egyéb légúti betegségből felgyógyultaknál, még akkor is, ha a betegségek abszolút kockázata alacsony.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés