Protestáló professzorok

Példátlan aktivitás jellemzi a szakmai kollégiumokat. A háziorvosi, a sebész és a gyermekgyógyász grémium is nyílt levélben fordult az egészségügyi tárcához, tiltakozva az ellen, hogy a minisztérium nem kéri és nem is veszi figyelembe szakmai tanácsadó testületeinek véleményét az egészségügyi reformról. A nagy tekintélyű kollégiumok összefogása azért is figyelemre méltó, mert tagjaik kiválasztásakor a miniszter igyekezett a szakmai tudás mellett a lojalitást is figyelembe venni.

A palotaforradalom Solymosi Tamás háziorvosnak, a Nemzeti Orvosi Szolidaritási Alap nevében írt nyílt levelével kezdődött, melyben arra szólította fel a szakmai kollégiumok tagjait, hogy fontolják meg lemondásukat. Solymosi szerint a szakma súlyosan felelős azért, hogy nem szembesítette a kormányt azzal, hogy a 2006-ban a kórházi rendszerből a fűnyíróelv szerinti forráskivonás tömeges ellátatlanságot okozott, szakmailag elfogadhatatlan mértékben nőttek a várólisták, nemegyszer orvosilag vállalhatatlan döntésekre kényszerítve a kollégákat. A szakma az április elsejei változások előtt sem hallatta szavát, hogy figyelmeztessen az átgondolatlan intézkedések következményeire.
  „Nem odázható el tovább annak a kérdésnek a felvetése sem, meddig tudják összeegyeztetni szakmai hitvallásukkal azt, hogy kollégiumi tagként az egészségügyi miniszter tanácsadói. A tanácsadói szerep, óhatatlanul, a súlyos döntések felelősségének vállalását, az azzal való egyetértést is jelenti. S megfordítva is igaz az állítás: aki számára mindaz, ami és ahogyan történik az egészségügyben, szakmailag elfogadhatatlan, az vajon miért vállalja annak az ódiumát, hogy szakmai meggyőződésével ellentétesen munkálkodó miniszter tanácsadója legyen?” – firtatta Solymosi Tamás.
    Ezzel egy időben több szakmai kollégiumban is megindult a mozgolódás. A háziorvosi szakmai kollégium levélben fordult Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszterhez, kifogásolva, hogy az elmúlt években az alapellátással kapcsolatos jogszabályok előkészítésénél nem kaptak lényegi együttműködésre, véleményformálásra vonatkozó felkérést. Ugyanakkor kollégáik folyamatos szemrehányásokban részesítik őket az általuk is kifogásolt döntések és változások miatt, ezért arra kérték a minisztert, fontolja meg, szüksége van-e a szaktárcának  a háziorvosi szakmai kollégium további működésére, mert „nemleges esetben készséggel felajánljuk testületi lemondásunkat”. Ez végül nem történt meg, ám korántsem ért véget a tiltakozások sora.
   A legnagyobb sajtóvisszhangot a sebészeti kollégium kapta, miután három köztiszteletet élvező tag is levélben jelezte lemondását. Jankovich Mihály, az esztergomi kórház főorvosa szerint a kollégium „romboló folyamatok tehetetlen szemlélője, esetenként cinkosan hallgató vagy együttműködő partnere volt”. A főorvos úgy látja: kollégáik elvárták volna, hogy felemeljék a szavukat például a politikai alkuk során létrehozott 10–15 ágyas működésképtelen osztályok létrehozása ellen.
   A következő kilépő Faller József, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikájának tanára volt, aki szintén kifogásolta, hogy szakmai tanácsadó testületként passzívan figyelték a folyamatot, nem szólaltak fel határozottan a reform átgondolatlan, káros elemei ellen. Több konkrétumot fogalmazott meg a kilépők legtekintélyesebbje, az első hazai sikeres vese- és májtranszplantációt is jegyző Perner Ferenc professzor. A transzplantációs klinika korábbi igazgatója levelében egyenesen azt állítja, hogy a szervátültetések drasztikus visszaesése a klinika ágyainak 20 százalékos csökkentésével függ össze. A leépítések miatt megnőtt a betegek várakozási ideje, ami elsősorban a tumoros betegek életkilátásaira hat negatívan. Perner professzor szerint 30 napot meghaladó várakozási idővel kell a daganatos betegeknek számolniuk. A „diktatórikus eljárás nem igényli a kollektív véleményt, bölcsességet” – indokolta lépését a professzor.
   A három nagy tekintélyű sebész kilépését nem hagyhatta szó nélkül a szakmai kollégium. Jakab Ferenc elnök szerint a lemondásoknak nem volt előzményük, a professzorok korábban nem követeltek közös erődemonstrációt. A kollégium karácsony óta hiába jelezte a minisztériumnak, hogy bár reformpártiak, de sem a finanszírozás átalakításával, sem a változások ütemével, sem mértékével nem értenek egyet. A testület május harmadikai ülésén a kollégium egyhangúan nemmel voksolt arra a kérdésre, elfogadják- e Perner professzorék lemondását a tagságukról. A Magyar Sebész Társaságnak a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott díszülésén az elnök Dugovics Titusz-i jelenségről beszélt. A történtek „mély sebet ütöttek a szakmai kollégium oldalán” – fogalmazott Jakab professzor –, amelyet be kell forrasztani. A testület következő ülésére mindazonáltal már nem hívták meg a kilépőket, a kollégium viszont a zászlajára tűzte a korábban közösen megfogalmazott állásfoglalásokat (progresszivitás, TVK stb.). Nyilatkozatban szögezték le, hogy az évi lehetséges 150 ezer műtét közül csak százezerre van mód a sebészet finanszírozásának csökkentése miatt, így a betegellátás kritikus helyzetbe került, ezért ennek a döntésnek a felülvizsgálatát kérik. Felemelik a hangjukat az ellen az április elsejei változás ellen is, amely megszüntette a progresszív betegellátás külön finanszírozását.
   Ugyanez a legfontosabb pontja a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium követeléseinek is. A Tulassay Tivadar professzor által vezetett testület úgy látja, az áprilisban bevezetett rendszer nem működőképes. A súlyponti kórházak sok esetben képtelenek befejezett ellátást nyújtani, mert kialakításuk során csak arra figyeltek, hogy ellátási körzetükben ne legyen 50 kilométernél távolabbi pont. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ennek különösen a gyermeksebészet területén érzékelhetőek máris a következményei. Lévén kis szakmáról van szó, mindenki ismeri a másik specialitásait, ezért már korábban is felosztották egymás között, ki, hol és mit operáljon. Ezt a jól bevált rendszert zilálta szét a reform, olyan kórházaknak adva jelentős finanszírozási keretet, amelyekben csak egy nyugdíjas sebész dolgozik, aki egymagában operálni is képtelen, másutt viszont jól felkészült sebészcsoportok munkáját akadályozza a teljesítményvolumen korlátozása.
   A progresszív ellátást igénylő betegeket ugyanúgy továbbküldik az egyetemekre, mint korábban – csak éppen az egészségbiztosító jár el másként. (Az egyetemi klinikák helyzetéről lásd keretes írásunkat.) A négy universitas nem élvez kiemelt finanszírozást, pedig ennek mértéke a Semmelweis Egyetemnél korábban elérte az egymilliárd forintot. A garanciális szabály miatt további hátrány éri őket, hiszen ugyanarra a diagnózisra, amellyel egy beteg korábban napokat töltött egy súlyponti intézményben, számukra nem fizet a biztosító. Szinte minden szakmában már a hónap 15–25. napján elérik a havi teljesítményvolumen korlátot. A kapacitások csökkentek, a betegek száma azonban semmivel sem lett kevesebb. Perner Ferenc professzor is utalt rá, hogy a klinikájukon május első felében már júliusra jegyeznek elő műtéteket.
   A Semmelweis Egyetem rektora viszont arra emlékeztet, hogy az egészségügyből 40 milliárd forintot vontak ki, és ebből 11 milliárd forint az egyetemeket érinti. Tulassay Tivadar számításai szerint, ha a súlyponti kórházak finanszírozását száz százaléknak vesszük, akkor a városi kórházak 91, az egyetemek 87 százalékot kapnak. A két legrosszabb helyzetű ezek között is a Semmelweis 81, és a debreceni egyetem 79 százalékkal. A Semmelweis Egyetem tavalyi 29 milliárd forintos költségvetéséből 2007-re 24 milliárd marad. Ennek következtében két hónapon belül valamennyi egyetemen csődhelyzet állhat elő, nem tudnak időben bért fizetni, és a rektor prognózisa szerint egy hónapon belül már az összes universitas csak készpénzért kap majd gyógyszert. Hasonló az előrejelzés Pécsett is. Mint az legutóbb Budapesten, a stroke világnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, Pécsett a klinikák idén 1,5 milliárd forinttal kevesebb pénzt fordíthatnak betegellátásra a teljesítményvolumen- korlát miatt. (Emiatt már kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást.) Komoly Sámuel professzor, a Neurológiai Szakmai Kollégium elnöke szerint az utóbbi időben felmerült, hogy a reform mikéntje, a szakma véleményének mellőzése miatt esetleg az összes szakkollégium testületileg lemond a miniszteri tanácsadó szervben viselt tagságáról.
   Noha a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke súlyosan hibásnak tartja az orvostársadalmat, amiért nem szólal fel a megszorítások ilyen szintje ellen, azzal nem ért egyet, hogy tiltakozásként testületileg le kellene mondaniuk tagságukról. „Élő lelkiismeretként legyünk csak itt” – fogalmaz a kollégium elnöke. Éppenhogy fenn kell maradniuk ezeknek a testületeknek, és hangoztatniuk kell a kifogásaikat, még akkor is, ha karácsony előtt megküldték a szakma átalakítására tett javaslatukat a miniszternek, ám ebből semmi sem valósult meg. Az április 13- án megfogalmazott nyílt levelükre pedig azóta sem érkezett válasz. Ennek ellenére maradni kell, mert a jelenlegi helyzetben a szakmánkénti érdekvédelmi feladatok a kollégiumokra maradnak.
   A sebészek ezzel szemben testületileg ajánlották fel lemondásukat arra az esetre, ha a minisztérium továbbra sem veszi figyelembe szakmai szempontjaikat, mert akkor nem látják értelmét a miniszteri tanácsadó testületként való működésnek, és a szakmai felelősséget nem vállalják. Perner professzor szerint nem kellett volna több hónap haladékot adni a minisztériumnak, jóval hatásosabb lett volna az azonnali lemondás. Jakab professzor viszont úgy látja, ők jutottak eddig a legmesszebb, mivel a testület vezetőjét fogadta Matejka Zsuzsanna kabinetfőnök, hogy előkészítse a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel folytatandó tárgyalásokat. Jakab Ferenc biztatónak tartja, hogy bár a reform kidolgozásában nem vették figyelembe a véleményüket, a stabilizációs szakaszban talán már számíthatnak erre.
  Noha a többi szakmai kollégium nem fogalmazott meg nyílt leveleket és nem léptek ki a tagjaik sem – vagy legalábbis nem hozták ezt nyilvánosságra –, többségük támogatta a reform kritikusait. A gyermekgyógyászok által megfogalmazott bírálatokat például 22 szakmai kollégium írta alá, így jelezve támogatását. A Sebészeti Szakmai Kollégium levelére is sorban érkezik a többi kollégium egyetértési nyilatkozata, eddig 20-an jelezték egyetértésüket. A szakma egyre inkább a bőrén érzi, hogy az ellátási zavarok, esetenként káosz miatti felelősséget a szaktárca igyekszik az ellátó kórház és orvos szintjére lenyomni. Ennek ellenére lapzártánkig nem hívták össze a szakmai kollégiumok egyeztető tanácsát, hogy a reform első szakasza után elkerülhetetlen korrekciókról egyeztessenek, közös álláspontot fogalmazzanak meg.
   Az orvostársadalom egy része elégedetlen az eddig történtekkel is, úgy vélik, az orvosok féltik állásukat, ezért hallgatnak. Mások fontosnak tartják a szakmai kollégiumok protestálását – amelyhez egyes szakmákban a tudományos társaságok is csatlakoztak –, hiszen ezeket a testületeket az egészségügyi miniszter nevezte ki, és ennek során a szakmai tekintély mellett a lojalitás is fontos szempont volt. Most mégis egymást érik a tiltakozó nyilatkozatok, amelyek nem saját szakmájuk anyagi érdekeivel foglalkoznak, hanem a reform általuk hibásnak tartott elemeit kritizálják, kérve ezek korrigálását a szaktárcától.