hirdetés

PM: igazságos rendszerre állt át a társadalombiztosítás

Február 12-én élesednek a tavaly nyáron életbe lépett új társadalombiztosítási törvény fontos rendelkezései: megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a társadalombiztosítás rendszerét kijátszók ellátásait, hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleményében.

Kiemelték: a változás több mint 9,5 millió embert egyáltalán nem érint. A minisztérium szerint a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást a nyugdíjasoknak, a diákoknak, a kismamáknak, a közfoglalkoztatottaknak, a munkanélkülieknek, a szociálisan rászorultaknak, a hajléktalanoknak, valamint a foglalkoztatottaknak és a vállalkozóknak.

Fontos változás lép életbe a társadalombiztosítás szabályaiban február 12-én. Megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a fizetésre kötelezett, azonban azt nem teljesítők ellátásait, húzta alá a PM. A változás csak azokat érinti, akik egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi tartozást halmoztak fel, és az adóhivatal többszöri figyelemfelhívó levelére sem reagáltak, nem kezdték meg tartozásuk rendezését, és még fizetési nehézségüket sem jelezték.

A tárca közölte: a szabály szerint, ha 2021. július elseje után a felhalmozott egészségügyi szolgáltatási járuléktartozás meghaladja a járulék összegének hatszorosát, vagyis 48 ezer forintot, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jel, ami azzal jár, hogy az egészségügyi szolgáltatás a továbbiakban térítésmentesen nem vehető igénybe. A PM tájékoztatása szerint a teljes körű egészségügyi ellátásért Magyarországon mindössze havi nyolcezer forintot kell fizetni, ez az összeg a legkisebb az Európai Unióban.

Az új törvény 2020 nyarán lépett hatályba, azóta csökkenni kezdett a szabályok alól magukat kivonó személyek száma, emlékeztetett a minisztérium. 2019-ben 80 ezren, tavaly 69 ezren próbálták meg jogosulatlanul igénybe venni a társadalombiztosítás valamely szolgáltatásá; az így kiszűrt adózók összességében 13,5 milliárd forintot mulasztottak el megfizetni.

A közleményben arra is kitértek: az átállás megkönnyítése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október óta tájékoztató kampányt folytat, havonta hívja fel az érintettek figyelmét a tartozás rendezésére. Ennek ellenére jelenleg mégis több mint 70 ezren tartoznak hathavi összeggel. A minisztérium kiemelte: a hosszabb ideje nem fizetők jelentős része évek óta külföldön tartózkodik, azonban ezt elmulasztották jelezni a kormányhivatalnak.

A NAV a napokban küldi ki negyedik figyelemfelhívó tájékoztatását, amely nemcsak az aktuális tartozást és a fizetési lehetőségeket tartalmazza, hanem azt is, hogy az érintett milyen fizetési könnyítést vehet igénybe. Erre a tájékoztatásra a PM szerint minden érintettnek érdemes odafigyelnie: február 12. a következő egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési határidő, aki ezt is elmulasztja, annak érvénytelenné válik a taj-száma. Február 12-ig ugyanakkor még van idő pótolni az eddigi mulasztást.

A tartozást, vagy legalább annak egy részét a "NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla" elnevezésű, 10032000-06055826 számlaszámú, 408-as adónemkódú számlára kell befizetni. A figyelemfelhívó levelek csekket is tartalmaznak, a számlaadatok kitöltésével sem kell bíbelődni. Ha valaki vagyoni, jövedelemi helyzete miatt nem tudja megfizetni a havi nyolcezer forintot, mielőbb érdemes kezdeményeznie az illetékes járási hivatalnál a szociális rászorultság egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából történő megállapítását, húzta alá a PM utalva arra, hogy ebben az esetben nem kell a nyolcezer forintos járulékot megfizetnie. A minisztérium tájékoztatott: akinek a járulék megfizetése komoly anyagi nehézséget okoz, jelezheti ezt az az adóhivatalnak, így mentesülhet a szankció alól.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...