hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Plusz pénz nélkül nem lehet orvosolni a bajokat

A Fidesz évről-évre látványosan alultervezi az egészségügyi kiadásokat, 2019-re is kisebb összeget terveztek, mint 2018-ban, írja a hvg.hu.

Karácsony előtt jelent meg az a rendelet, amelyikkel a kormány lényegében csődeljárás alá vonta a kórházakat. A magánvállalkozások esetében a csődvédelmi eljárás az a folyamat, amikor egy, tartozásait rendezni képtelen cég leül egyezkedni a hitelezőivel (illetve azokkal, akiknek tartozik) a követeléseik átütemezéséről, rendezéséről. A kórházak esetében lényegében ugyanez zajlik le, csak épp a rendelet némi eufemizmussal „központosított adósságrendezési eljárásnak” hívja. A menetrend úgy fest, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ összeállítja, melyik kórház kinek és mennyivel tartozik, a beszállítókkal február 29-ig kell lefolytatni a tárgyalásokat. A kórházak ez után egy, a pénzügyminiszter és az emberierőforrás-miniszter által jóváhagyott felosztási javaslat alapján kapnak támogatást, ebből nekiláthatnak a tartozásaik kiegyenlítésének.

Az egészre azért volt szükség, mert a kórházak lejárt adóssága már 2019 novemberében elérte a 70 milliárdot. Az intézmények eladósodása nem újdonság, évről-évre ugyanez a ciklus zajlik: az adósságuk halmozódik, év végén kapnak pár tízmilliárdot a rendezésre – 2018-ban az összeg 55 milliárd forintot tett ki.

Az adósság csődeljárásszerű rendezése viszont újdonság, erre eddig nem volt példa. Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnök januári sajtótájékoztatóján az egészségüggyel kapcsolatban annyit jelentett be, hogy a fejlesztéseknél a prioritás a kórtermek és a közös helyiségek kifestése lesz – a jelek szerint kevés foganatjuk van azoknak a feliratoknak, amelyeken több kórházban arra szólították fel a betegeket és a látogatókat: ne merészeljék fotózni az áldatlan állapotokat. Szóval a kórház gyakorlatilag csődben van, de az a lényeg, hogy ez ne látszódjon jól fényképezhető módon.

A magyar egészségügyi rendszerrel valóban sok probléma van (többek közt a beszerzésekkel is), a legfontosabbról azonban, amely minden más gyökere, Orbán nem beszélt. Az egészségügy ugyanis hosszú évek óta túl kevés pénzt kap, még a menetrendszerű adósságrendezésekkel és pluszforrásokkal együtt is. A kormány és a központi költségvetést elfogadó Országgyűlés 2019-re 1,71 ezer milliárd forintot tervezett be egészségügyi kiadásként, kevesebbet, mint amennyi 2018-ban ténylegesen elment a területre. Ennél persze a cech vége biztosan jóval több lesz, hogy pontosan mennyivel, az majd csak 2020 őszén derül ki, mikor a Pénzügyminisztérium elkészül a zárszámadással. 2018-ban ugyanez történt, arra az évre 1,6 ezer milliárdot terveztek be (kevesebbet, mint amennyit az állam 2015-ben költött), a végösszeg az évközbeni módosításokkal 1,79 ezer milliárd lett.

További részletek a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...