Papírközpontú súlypontiság

Folytatás az 1. oldalról

A súlyponti kórházak nagy tapasztalatú orvosokkal biztosítják a súlyos betegek ellátását; ők gondozzák a daganatos betegeket, továbbá csak itt végezhető szívműtét és szervátültetés; katasztrófa vagy járvány esetén ugyancsak ezek a felelős intézmények, s az év minden napján 24 órában fogadják majd az azonnali ellátásra szorulókat – címszavakban így határozta meg az Egészségügyi Minisztérium másfél évvel ezelőtt, milyen feladatokat ró a kiemelt intézményekre. A kórházreform tavaly áprilisban megkezdődött végrehajtása óta azonban minden maradt változatlan: a papíron súlyponti státuszt kapott intézmények ma semmivel sem képesek jobb ellátást nyújtani, mint korábban; célzott fejlesztések nem történtek, miközben az átalakítás miatt csökkent az ágyak száma.

A politika sara

A súlyponti kórházak körét az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló, úgynevezett kórháztörvényben határozták meg, s ebben rögzítették az egyes szakmákhoz tartozó ágyszámokat is. A jogszabályban ennek ellenére mindössze négyszer szerepel a súlyponti kifejezés, s egyik összefüggésben sem annak kapcsán, hogy milyen feladatok hárulnak rájuk. Nem határozzák ezt meg a törvényhez kapcsolódó kormányés szakminiszteri rendeletekben sem, így a hatályos szabályozás alapján a súlyponti kórházak többletfeladatokat nem, csupán többletfinanszírozást kapnak a betegek ellátásáért a többi, területi kórházhoz képest. (A törvényt azóta módosították, hogy kivegyék a közbeszerzés hatálya alól az intézmények működtetésbe adását.) Bár a területi ellátási kötelezettség újraszabályozásával azt is megszabták, hogy a kiemelt kórházaknak milyen területen és milyen szakmacsoportban kell mindenképpen ellátniuk a környéken élő betegeket, ezt a gyakorlat nem mindig követi. A progresszivitási szintek meghatározása ugyanis még nem jelenti azt, hogy ha egy intézmény nincs felkészülve valamilyen kezelésre, akkor nem küldi tovább a beteget, mondjuk, egy másik súlyponti kórházba (amelyik persze vagy hajlandó fogadni az illetőt, vagy nem).
  A papírközpontú súlypontiság kialakulása leginkább a politika sara. Az egészségügyi reform előkészületi fázisában – 2006 közepén – szó esett ugyan előbb 50-ről, majd 48-ról, a kormány végül 31 kiemelt kórház létrehozásáról döntött. Ezek közül csupán négy lett volna Budapesten. Az aktív ágyaikat féltő kórházvezetők és -fenntartók azonnal lobbizni kezdtek a politikusoknál, mivel a listáról lemaradás egyben azt is jelentette, hogy nem lehetett előre tudni, mennyi marad meg az intézmények gyógyító kapacitásából, így mindenki arra törekedett, hogy saját intézményét viszontlássa a kórháztörvény 1. számú mellékletében. A Molnár Lajos vezette szaktárca általános rendezőelve egyébként az volt, hogy 55 kilométeren belül legyen elérhető egy súlyponti, 20 kilométeren belül pedig egy területi kórház. Ezen nem is igen változtattak, a szabad demokrata minisztert azonban a szocialista nyomás végül legyűrte: előbb az Egészségügyi Bizottság, majd a kormány, s végül az Országgyűlés is 39-re emelte a kiemelt intézmények számát – az eredeti javaslathoz képest még három vidéki és öt fővárosi kórház könyvelhette el a biztos életben maradást.
  Azt előre lehetett látni, hogy a minisztérium sem gondolja igazán komolyan a saját maga által meghatározott elvárásokat. Már akkor is valószínűtlennek tűnt például, hogy a súlyponti kórházak közé sorolt Gottsegen György Országos Kardiológiai Központ vagy az Országos Onkológiai Intézet 24 órás ügyeletet tudna biztosítani, és e szűk körbe számos olyan kisebb intézmény is bekerült, amelyekben legfeljebb csak az igazán bátrak jelentkeztek volna önként egy szívműtétre vagy -transzplantációra.
  Molnár akkoriban bizakodó volt, s kizárta, hogy torz rendszer épülhetne ki. Szerinte a törvény olyan szabályozást ír le, amelyet még a politikusok sem képesek elrontani. Azzal érvelt, hogy a hibák helyben kiküszöbölhetőek. Mostanra azonban kiderült: az eleinte a súlypontiságért lobbizó intézmények egy rugalmatlan rendszer részeiként ma már komoly gondokkal küszködnek. Míg a területi kórházak esetében a kormánynak van bizonyos mozgástere az ágyak szakmánkénti elosztásában, addig a kiemelt kórházakban erre alig nyílik lehetőség.

Megkötött kezű főigazgatók

Miután törvényben fektették le a súlyponti kórházak ágyszámait, azokat csak törvénymódosítással lehet megváltoztatni – mutatott rá a nehézségekre a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója. Papp László szerint ez részben megköti a kezüket, hiszen nem tudnak igazodni a lakossági elvárásokhoz. Azt ugyan a súlyponti kórházak is megtehetik, hogy egy-egy szakterületen belül „játszanak” az ágyaikkal, de az egyiket csak úgy lehet növelni, ha a másikat csökkentik – tette hozzá. Ez a szabályozás ráadásul azt is kizárja, hogy egy intézmény új szakterületet honosítson meg. Papp úgy vélte, a megoldás az lenne, ha a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) évente-félévente felülvizsgálhatnák az ágyszámokat, s az egész kérdést rendeleti szinten vezérelnék.
  Nem segít a helyzeten az sem, hogy a súlyponti kórházak valódi állapotáról globálisan szinte semmit sem tudni. Több név nélkül nyilatkozó szakértő állítja, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) jelenleg nincsenek érdemi információi arról, hogy mire is képesek a kiemelt intézmények. „Az akkori egészségügyi vezetők fejét teletömték azzal, hogy olyan súlyponti rendszert kell kialakítani, amely az egész országot lefedi, s a kiépített rendszert – mint az átalakítás számos más intézkedését – a német példa alapján hozták létre. Különböző világbanki szakértők jelentek meg, s remek előadásokat tartottak arról, hogy a rendszert az íróasztal mögül is meg lehet tervezni. Tévedtek: a kapacitásokat így nem lehet ésszerűen elosztani, emiatt a súlyponti rendszer ebben a formában nem megfelelő. Egyes országos intézetek rákerültek a listára, miközben a fővárosi sürgősségi ellátásban részt vállaló, a Péterfy Kórházzal egyesített Baleseti Intézet nem” – fogalmazott az egyik szakértő. Szerinte a rendszer kialakításakor a tárca abban bízott, hogy lesz elég európai uniós forrás a kiemelt kórházak fejlesztésére. A szakértők egyébként egyetértenek, hogy súlyponti kórháznak azt lehetne nevezni, amely az év minden napján el tudja látni a sürgősségi eseteket. Egyesek szerint ráadásul nem is intézményeket, hanem osztályokat kellene kiemelni az ellátórendszerben, s ezekhez kellene igazítani a progresszivitási szinteket.
  A magasabb szintű ellátás biztosítása érdekében 50 kilométeres körzetben súlyponti kórházakat kijelölni helyes gondolat, de ma az intézmények felkészültségében jelentős eltérések vannak – mutatott rá az elmélet és a gyakorlat közötti különbségekre a Magyar Kórházszövetség elnöke. Varga Ferenc lapunknak azt mondta: ha a döntéshozók azt szeretnék, hogy a kiemelt kórházakban azonos feltételek várják a betegeket, akkor fejleszteniük kell. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy minden súlyponti intézményben mindenkit meg kell gyógyítani; a kardiológiai, onkológiai centrumokat külön kell kezelni, s a progresszivitást ennek megfelelően kialakítani. A kórházszövetségi elnök szerint a 24 órás ügyelet nyújtása és a sürgősségi ellátás biztosítása az, ami elvárható a kiemelt kórházaktól, továbbá, hogy át kell venniük a területi intézményektől azokat a betegeket, akiket ott nem tudnak meggyógyítani.

Jön az ÁNTSZ-ellenőrzés

A tisztánlátásban segíthet, hogy az ÁNTSZ már megkezdte az összes magyarországi fekvőbeteg-ellátó intézmény ellenőrzését, s a közeljövőben a kiemelt kórházakon lesz a sor. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a rendszer hibáit firtató kérdésünkre egyelőre csak annyit mondott: a súlyponti kórházak vizsgálatát most készítik elő; az eredmények az év második felére már elérhetőek lesznek. A kapott adatok ismeretében változásokra lehet számítani: az Egészségügyi Minisztérium a súlyponti intézmények számát nem módosítaná, de pontosabban meghatározná a rájuk háruló feladatokat, s a korábban elvszerűen megfogalmazott elvárásokat is szűkítené. Ez azt jelenti, hogy a kórházaknak több szakmacsoportban is képesnek kell lenniük a súlyos esetek ellátására, és sürgősségi szerepüknek is meg kell felelniük. Varga Ferenc az ÁNTSZ felmérésétől mindenesetre azt várja, hogy reális képet ad majd a kórházi rendszerről, amelynek alapján látni lehet majd, hogy hol, milyen betegségeket tudnak kezelni. Véleménye szerint a gondok orvoslásához mindenképpen forrásokra lesz szükség, s azt is megjegyezte: annak kimondása, hogy egyes osztályok nem tudják ellátni a feladataikat, a részlegek bezárásához és – főleg a területi kórházak esetében – további ágyszámcsökkentéshez vezethet. Különösen akkor, ha a tárca terveinek megfelelően erősítik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szolgáltatásvásárló szerepét. A fenntartónak és az intézmények menedzsmentjének el kell majd gondolkozniuk azon, érdemes- e megtartani azokat az osztályokat, amelyek nem kapnak állami finanszírozást.