Papírforma híján

Kellemetlent nem, de kellemes meglepetést igenis tartogatott a türelmes és kitartó látogatók számára a 61. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztivál, ahol idén is szerepelt magyar film a versenyprogramban.

Az igazán nagy nevek ezúttal nem a versenyzők között, hanem a zsűriben foglaltak helyet a világ legnagyobb és legfontosabb filmfesztiválján. A testületet vezető Sean Penn amerikai színész-rendező számára a kínálat kiismerése mellett az bizonyult a legnehezebb feladatnak, hogy a Fesztiválpalotában megbúvó, dohányzásra kijelölt (vagy legalább alkalmas) helyiségeket felkutassa, de szerencsére zsűrielnökként sem okozott csalódást, hiszen végül olyan film kapta a legnagyobb elismerésnek számító Arany Pálmát, amely a tavalyi 4 hónap, 3 hét, 2 naphoz hasonlóan mindent egybevetve megérdemelte azt. A még Franciaországban is kis névként jegyzett Laurent Cantet rendezése, az Entre les murs (A falak között) a szóbeszéd szerint az utolsó pillanatban került versenybe, és kései (az utolsó előtti napon debütált) vetítése miatt a megfáradt zsurnaliszták döntő részének figyelmét elkerülte, mégis egyöntetű lelkesedést váltott ki minden oldalról, megkönnyítve ezzel a találgatók dolgát. Nem így volt ez tavaly, hiszen akkor a győztes román versenyfilm már az első napokban masszív rajongótábort szerzett, és minden nagy versenyző munkáját hozzá hasonlították, így aztán a többség számára a tíz nap során már egyértelmű volt, hogy ki viszi el a pálmát. Cantet dokumentarista iskolai drámája idén a sok találgatás után megnyugtató biztosságot jelentett a kritikusok és döntnökök számára, mert a korábban vetített versenyfilmek közül egyiknek sem volt ilyen átütő ereje, hiába láttak animációs eszközökkel feldolgozott, álomjeleneteket és dokurészleteket vegyítő izraeli háborúellenes vádiratot (Waltz with Bashir), Cannes-kedvenc török rendező által jegyzett egzisztencialista drámát (Three Monkeys), a nápolyi maffia ténykedéséről szóló kegyetlen történetet (Gomorra), klasszikus hollywoodi kosztümös filmet a veterán Clint Eastwoodtól (The Exchange), formalista bravúrkísérletet a hazai hippi-rendező Philippe Garreltől (Frontier of Dawn), szocio-dokumentarista thrillert a fenegyerek státuszba emelkedett belga Dardenne testvérektől (Lorna‘s Silence), multikulti drámát a kanadai Atom Egoyantól (Adoration), feldolgozhatatlan agycsavart a rendezőként most debütáló Charlie Kaufmantól (Synecdoche, New York), négy és fél órás történelmi ömlengést a független és stúdiófilmek között ingázó Steven Soderberghtől (Che), világmagyarázó maszlagot a szebb napokat látott Wim Wenderstől (Palermo Shooting), vagy éppen egy hamisítatlan magyar szerzői filmet, melyen súlyos nyomot hagyott elkészültének viszontagságos története (Delta).

Meglepő, de nem mulatságos

Az Entre les murs-t az elvárások hiányán túl éppen az tette naggyá, hogy stílusában és üzenetében újat nyújtott: az amatőr szereplőkkel, egyéves próbafolyamat után forgatott film hangulata még egy BAZ-megyei szakközépiskolai tanárt is megdöbbentene, mert a francia filmművészet a Négyszáz csapás óta nem villantott fel ilyen valósághű képet az iskolai életről; és bizony ideje volt már megmutatni a világnak, hogy a mindennapok szintjén miként működik és milyen problémákkal küzd a nagyon színes francia társadalom. Cantet filmje François Bégaudeau azonos című regénye alapján készült, és az író rendhagyó módon nemcsak a forgatókönyv elkészítését vállalta magára, de a főszereplőt (azaz saját magát) is ő alakítja. A Cannes-i Filmfesztivál ezzel az elismeréssel ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyeges pompa és a húzónevek szerepeltetése mellett a szigorú és tiszta értelemben vett filmművészet is fontos számára, egy kis mestermű bármikor kiragyoghat a nagyok közül.
  Az említett filmesek és alkotásaik mellett a fesztivál természetesen még több száz művet ajánlott a nézők és vásárlók figyelmébe, hiszen a fő versenyprogramon kívül számos egyéb nívós szekció és filmvásár tartja ébren a film és a kereskedés szerelmeseit. Nagy siker volt például a második legfontosabbnak tartott Un Certain Regard szekció kazah győztese, a keserű-kedves Tulpan, melyben egy fiatalember kísérel meg mindent sivatagi körülmények között egy lány kezének elnyeréséért, a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát elnyerő brit Hunger, a legkegyetlenebb IRA-éhségsztrájk nem kevésbé fájdalmas elbeszélése, valamint egy újabb kis román remek, a Fekete-tenger partján játszódó Boogie, melyben egy fiatal családapa egy napját és éjszakáját követhetjük nyomon. Igaz ugyan, hogy a friss értékelések szerint a filmpiac forgalma az utóbbi évihez képest 20 százalékkal visszaesett, de aki a Croisette-re látogatott, az szerencsére valami olyat is kapott, ami számokban nem kifejezhető: szépet, jót és emlékezeteset.