hirdetés

Ötven éve irtják a füstöt

Éppen fél évszázados a dohányzás ellenes harc, s bár a füstölés a világ számos részén egyre kevésbé népszerű, a dohányzók száma összességében még mindig növekszik. Míg 1980-ban 721 millióan dohányoztak naponta, 2012-ben ez a szám már 967 millió volt - mutat rá egy új amerikai tanulmány.

Az emelkedést a népességnövekedés számlájára írják a kutatók. Mivel a Föld népessége az elmúlt fél évszázadban több mint kétszeresére, 7 milliárdra nőtt, egyszerűen több ember van, aki rászokhat a dohányzásra - írja a BBC News az Amerikai Orvostudományi Társaság lapjában (JAMA) publikált tanulmányt ismertetve. A tanulmányt - több más kutatási eredménnyel együtt - annak az amerikai tisztifőorvosi jelentésnek az 50. évfordulójához időzítették, amely egyértelműen megállapította, hogy a dohányzás betegséghez és halálhoz vezethet, elindítva dohányzásellenes intézkedések sorozatát.

A Washingtoni Egyetem 187 ország adatait feldolgozó tanulmánya szerint számos nagy országban, köztük Bangladesben, Kínában és Oroszországban is egyre többen dohányoznak. Globális szinten azonban csökkent a dohányzók aránya. Míg 1980-ban még a férfiak 41, a nők 10 százaléka dohányzott napi rendszerességgel, addig ez az arány mára a férfiaknál 31, a nőknél pedig 6 százalékra csökkent.

A dohányzási "toplista" csúcsát Kelet-Timor foglalja el, ahol a népesség 61 százaléka dohányzik. A legkisebb az arány Antigua és Barbuda szigetállamában, ahol a lakosság csupán 5 százaléka dohányzik. Oroszországban, Indonéziában és Örményországban a férfiak több mint fele, Chilében, Franciaországban és Görögországban pedig négy nőből egy dohányzik. Míg globálisan 1980-ban 4,96 billió cigaretta fogyott, míg ez a szám 2012-ben becslések szerint 6,25 billió volt.

A kutatók szerint a dohányzás egészségre gyakorolt negatív hatása azokban az országokban lehet a legsúlyosabb, ahol a magas dohányzási ráta a magas cigarettafogyasztással párosul, például Görögországban, Írországban, Olaszországban, Japánban, Kínában, Kuvaitban, a Fülöp-szigeteken, Oroszországban, Svájcban vagy Uruguayban.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár tavaly novemberben egy felmérés eredményeit ismertetve azt mondta, hogy Magyarországon 2013-ra - az előző évi 28 százalékról - 19 százalékra esett vissza a naponta dohányzók aránya a felnőtt lakosság körében. A dohányosok száma mindkét nem esetében csökkent: a felmérés szerint 2012-ben még a férfiak 32,3 százaléka, míg tavaly már csak 24,3 százaléka mondta azt, hogy naponta rágyújt. A nőknél ez az arány a 2012-es 23,6 százalék után 15,2 százalékot mutatott 2013-ban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...