hirdetés

 

Öt új nemzeti kutatás-fejlesztési program indul

A mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát is érintő kutatások indulnak, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán nyertek.

Az összesen tíz új projekt 5 milliárd forint támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán, amelyen Magyarország legversenyképesebb kutatóműhelyei kaphattak támogatást a kiírásban szereplő öt tématerületen induló projektjeikhez A megvalósítására 48 hónap áll rendelkezésre.

A Nemzeti kiválósági programnak köszönhetően a szegedi ELI lézeres kutatóközponthoz kapcsolódó, elsősorban kísérleti kutatásokra közel 900 millió forint támogatást nyertek, a mesterséges intelligencia kutatására létrejött konzorcium 990,27 millió forintot, a magyar társadalom biztonságát elősegítésére benyújtott pályázatok összesen több mint egy milliárd forintot kaptak. A Tiszta ivóvíz programhoz 995,22 millió forint, a fehérjetudomány és alkalmazásai nemzeti programhoz pedig 999,90 millió forinttal járult hozzá az NKFIH.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke az új pályázat eredményhirdetése kapcsán elmondta, hogy Magyarország kutatói számos területen a nemzetközi élvonalba tartoznak. A Nemzeti kiválósági program idei évi felhívása a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulását ösztönzi egy-egy olyan stratégiai területen, ahol a magyar kutatói kiválóság a legversenyképesebb lehet. Cél, hogy a nyertes pályázatok ipari projektek, informatikai fejlesztések és társadalmi programok indítását eredményezzék.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2014 óta 16 tematikus programot finanszírozott, összesen mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel, jelentős társadalmi, gazdasági, környezeti kihívásokhoz kapcsolódó olyan szakterületeken, mint például az agykutatás, a nukleáris energia, a kvantumtechnológia és az agrárinnováció.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...