Vélemény
Orvosság kerestetik
„Most már egységbe tömörülve adnak ultimátumot a kormánynak”
2009. szeptember 20. 12:55
.jpg){kind=small}
A kórházigazgatóknak az a fenyegetése, hogy a több pénzért sztrájkolnak, sőt akár éhségsztrájkolnak, szorosan kapcsolódik egy jubileumhoz. Természetesen az őszödi beszéd harmadik évfordulójához.
És nem csak azért, mert ebben a hazai belpolitikában minden összefügg mindennel. Hanem pontosan azért, mert bár Gyurcsány Ferenc szavainak értelmezéséről azóta is sok vita van, de azt azért nem lehet eltagadni, hogy fő céljuk a reformok sürgetése volt. Ma már azt is tudjuk, milyen eredménnyel.
És persze a nagyobb átalakítás elmaradásáért nem lehet csak a kormányon lévőket hibáztatni. A kezdeményezők által a demokrácia hatalmas győzelmeként aposztrofált tavaly tavaszi népszavazás (is) jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügy ma ott tart, ahol. Az orvosok többsége pedig – élen kamarájukkal és a nyíltan az ellenzékhez húzó vezetőkkel – sokat tett azért, hogy az emberek (saját jól felfogott érdekükben se) támogassák a kórházi napidíjat és a vizitdíjat. Az egészségügy a legutóbbi választás óta elfogyasztott két minisztert, a második bukása egyúttal a koalíció felbomlását is eredményezte, a jelenlegi tárcavezető dolgát pedig nem csak a szakma nehezíti, hanem a válság és a belőle következő megszorítások is.
Az egészségbiztosítási reform elúszott, a kisebb lépések pedig áldatlan viták és a különböző érdekek között bukdácsolnak. Így jutottunk el addig, hogy az egészségügyi intézmények vezetői most már egységbe tömörülve adnak ultimátumot a kormánynak. Ha az nem juttat több pénzt a kórházak, szakrendelők működéséhez, akkor hetente újabb és újabb demonstrációba kezdenek. Ennek része az éhségsztrájk éppúgy, mint az, hogy fölhagynak a számlák fizetésével.
Nyilvánvaló, hogy megfelelő finanszírozás nélkül semmit – így az egészségügyet sem – lehet működtetni. Hogy mekkora a még feltétlenül szükséges összeg, azt döntsék el a szakemberek. De követelőzni a legkönnyebb. Ráadásul az egészségügyben nem is egészen tisztességes, hiszen itt emberek életéről, esetleg jövendő életminőségéről kell dönteni. Naponta, óránként.
Az orvosok erre esküdtek. Minden más csak utána következhet.
És persze a nagyobb átalakítás elmaradásáért nem lehet csak a kormányon lévőket hibáztatni. A kezdeményezők által a demokrácia hatalmas győzelmeként aposztrofált tavaly tavaszi népszavazás (is) jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügy ma ott tart, ahol. Az orvosok többsége pedig – élen kamarájukkal és a nyíltan az ellenzékhez húzó vezetőkkel – sokat tett azért, hogy az emberek (saját jól felfogott érdekükben se) támogassák a kórházi napidíjat és a vizitdíjat. Az egészségügy a legutóbbi választás óta elfogyasztott két minisztert, a második bukása egyúttal a koalíció felbomlását is eredményezte, a jelenlegi tárcavezető dolgát pedig nem csak a szakma nehezíti, hanem a válság és a belőle következő megszorítások is.
Az egészségbiztosítási reform elúszott, a kisebb lépések pedig áldatlan viták és a különböző érdekek között bukdácsolnak. Így jutottunk el addig, hogy az egészségügyi intézmények vezetői most már egységbe tömörülve adnak ultimátumot a kormánynak. Ha az nem juttat több pénzt a kórházak, szakrendelők működéséhez, akkor hetente újabb és újabb demonstrációba kezdenek. Ennek része az éhségsztrájk éppúgy, mint az, hogy fölhagynak a számlák fizetésével.
Nyilvánvaló, hogy megfelelő finanszírozás nélkül semmit – így az egészségügyet sem – lehet működtetni. Hogy mekkora a még feltétlenül szükséges összeg, azt döntsék el a szakemberek. De követelőzni a legkönnyebb. Ráadásul az egészségügyben nem is egészen tisztességes, hiszen itt emberek életéről, esetleg jövendő életminőségéről kell dönteni. Naponta, óránként.
Az orvosok erre esküdtek. Minden más csak utána következhet.
Sebes György, Népszava Online
