Táplálkozás
Orvosság-e az étel?
Interjúrészlet Kubányi Jolánnal
2009. december 16. 14:04
A Dietetikai–Humán Táplálkozási Szakmai Kollégium megalakulásával a dietetikusok idén már önálló testületként mıködnek. Kubányi Jolán, a kollégium elnöke azt reméli, kemény munkával öt-tíz éven belül elérik, hogy a táplálkozástudomány az őt megillető helyre kerül a magyar egészségügyben.
– A kórházak napi 550 forintot kapnak egy beteg élelmezésére. Az összeg nem egy külön keretbe kerül, hanem a kórházi büdzsébe kalkulált forrás, az intézmények maguk gazdálkodnak vele. Így előfordulhat, hogy még ezt sem az élelmezésre költik. Feltéve, hogy ez az 550 forint a beteg napi ötszöri étkezésére fordítódik, elég ez?
– A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint napi 800-850 forintból akár a speciális diétákat is fedezni lehetne. Egy normál étkezés körülbelül 600 forintból valósítható meg, de egy kísérő- és társbetegségeket egyaránt figyelembe vevő, kombinált diéta kialakítása csak nagyobb összegből oldható meg. Célszerű lenne a fekvőbeteg-intézményekben az átlagos normát 800-850 forintban meghatározni, és ezt bizonyos időközönként felülvizsgálni.
– Az év elején a Népszabadság beszámolt egy vizsgálatról, amely szerint a kórházi betegeknek csak 34 százaléka fogyaszt megfelelő mennyiségű táplálékot, és 43 százalékuknak csökken a testsúlya az ott tartózkodás alatt. Az intézetben készült szondatápok alkalmatlanok a rászorulók ellátására, nem tartalmazzák a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és energiamenynyiséget. Igaz lehet ez a lesújtó kép?
.jpg)
– Nem kételkedem az adatokban. A kollégiumnak nem tiszte, hogy ilyen jellegű felméréseket végezzen, de ha a meglévő vizsgálatokból kiderül, hogy az értékek messze elmaradnak az irányelvektől, akkor javaslatot teszünk a változtatásra. A kollégium részéről nagyon fontosnak tartjuk és kezdeményezzük, hogy valamennyi egészségügyi intézményben kötelező legyen a tápláltsági állapot szűrése minden bekerülő betegnél. Érdemes kiemelni, hogy néhány kórházban már szinte rutinszerűen végzik az ápolók vagy a dietetikusok ezt a feladatot.
– Melyek ezek a példaértékű intézetek?
– Ez Magyarországon egyelőre nem publikus. Pedig minőségbiztosítási szempontból is jó volna, ha ezek az adatok nyilvánosak lennének, és a betegnek is joga lenne tudni, hogy az adott kórházban milyen az ellátás minősége. Az Egyesült Államokban azt is felteszik az intézmény honlapjára, hogy milyen arányban jelentkeznek kórházi fertőzések, és minél kevésbé, annál büszkébbek magukra; a beteg választhat olyan intézményt, ahol jobbak a mutatók. De a magyar intézményvezetőket is megértem. Nagyon nehéz jó táplálási és higiénés színvonalon üzemeltetni egy kórházat ilyen rossz finanszírozás mellett. Ha ez rendeződne, a nyilvánosság területén is érhetnénk el eredményeket, amihez persze a biztosítási rendszeren is változtatni kellene.
– Az egészségügyi dolgozók táplálkozásával kapcsolatban vannak adatok? A felmérések alapján a szakemberek általános egészségi állapota semmivel sem jobb, mint a lakosságé, holott a hálózatkutatás legújabb eredményei szerint a példa – így a testsúly is – három szintig továbbterjed: nemcsak a barátaimra vagyok hatással, hanem az ő barátaira és a barátok barátaira is.
– Nem vagyunk kivételek, közöttünk is ugyanolyan arányban fordul elő az elhízás, a magas vérnyomás, a tumoros betegség, azaz lenne mit helyre tenni a magunk háza táján is. A beszélgetés közben született egy ötletem, amit talán meg tudunk majd valósítani. Egy olyan országban, ahol minden ötödik ember elhízott, amely a szív-érrendszeri és a daganatos betegségek előfordulási gyakorisága szerint az első három között van nemcsak Európában, de világszinten is, ahol folyamatosan nő a diabétesz előfordulása a gyermekek között is, az ágazatban dolgozóknak példát kellene mutatniuk. Arra gondoltam, hogy a kollégiumunk elindíthatna egy kampányt, hogy a táplálkozás szempontjából – mindenki maradjon a saját kaptafájánál – próbáljuk a kollégáinkat is inspirálni. Ne egy elhízott dietetikus kísérelje meg rábeszélni a beteget húsz kiló fogyásra, mert az kevéssé hiteles. Meg kell próbálnunk kialakítani egy elfogadható szintet, akkor is, ha rengeteg frusztráció éri az ágazatban dolgozót, ami miatt dohányzik, csak este eszik, keveset mozog. A példamutatás itt ugyanolyan fontos, mint a családban.
– A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint napi 800-850 forintból akár a speciális diétákat is fedezni lehetne. Egy normál étkezés körülbelül 600 forintból valósítható meg, de egy kísérő- és társbetegségeket egyaránt figyelembe vevő, kombinált diéta kialakítása csak nagyobb összegből oldható meg. Célszerű lenne a fekvőbeteg-intézményekben az átlagos normát 800-850 forintban meghatározni, és ezt bizonyos időközönként felülvizsgálni.
– Az év elején a Népszabadság beszámolt egy vizsgálatról, amely szerint a kórházi betegeknek csak 34 százaléka fogyaszt megfelelő mennyiségű táplálékot, és 43 százalékuknak csökken a testsúlya az ott tartózkodás alatt. Az intézetben készült szondatápok alkalmatlanok a rászorulók ellátására, nem tartalmazzák a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és energiamenynyiséget. Igaz lehet ez a lesújtó kép?
– Nem kételkedem az adatokban. A kollégiumnak nem tiszte, hogy ilyen jellegű felméréseket végezzen, de ha a meglévő vizsgálatokból kiderül, hogy az értékek messze elmaradnak az irányelvektől, akkor javaslatot teszünk a változtatásra. A kollégium részéről nagyon fontosnak tartjuk és kezdeményezzük, hogy valamennyi egészségügyi intézményben kötelező legyen a tápláltsági állapot szűrése minden bekerülő betegnél. Érdemes kiemelni, hogy néhány kórházban már szinte rutinszerűen végzik az ápolók vagy a dietetikusok ezt a feladatot.
– Melyek ezek a példaértékű intézetek?
– Ez Magyarországon egyelőre nem publikus. Pedig minőségbiztosítási szempontból is jó volna, ha ezek az adatok nyilvánosak lennének, és a betegnek is joga lenne tudni, hogy az adott kórházban milyen az ellátás minősége. Az Egyesült Államokban azt is felteszik az intézmény honlapjára, hogy milyen arányban jelentkeznek kórházi fertőzések, és minél kevésbé, annál büszkébbek magukra; a beteg választhat olyan intézményt, ahol jobbak a mutatók. De a magyar intézményvezetőket is megértem. Nagyon nehéz jó táplálási és higiénés színvonalon üzemeltetni egy kórházat ilyen rossz finanszírozás mellett. Ha ez rendeződne, a nyilvánosság területén is érhetnénk el eredményeket, amihez persze a biztosítási rendszeren is változtatni kellene.
– Az egészségügyi dolgozók táplálkozásával kapcsolatban vannak adatok? A felmérések alapján a szakemberek általános egészségi állapota semmivel sem jobb, mint a lakosságé, holott a hálózatkutatás legújabb eredményei szerint a példa – így a testsúly is – három szintig továbbterjed: nemcsak a barátaimra vagyok hatással, hanem az ő barátaira és a barátok barátaira is.
– Nem vagyunk kivételek, közöttünk is ugyanolyan arányban fordul elő az elhízás, a magas vérnyomás, a tumoros betegség, azaz lenne mit helyre tenni a magunk háza táján is. A beszélgetés közben született egy ötletem, amit talán meg tudunk majd valósítani. Egy olyan országban, ahol minden ötödik ember elhízott, amely a szív-érrendszeri és a daganatos betegségek előfordulási gyakorisága szerint az első három között van nemcsak Európában, de világszinten is, ahol folyamatosan nő a diabétesz előfordulása a gyermekek között is, az ágazatban dolgozóknak példát kellene mutatniuk. Arra gondoltam, hogy a kollégiumunk elindíthatna egy kampányt, hogy a táplálkozás szempontjából – mindenki maradjon a saját kaptafájánál – próbáljuk a kollégáinkat is inspirálni. Ne egy elhízott dietetikus kísérelje meg rábeszélni a beteget húsz kiló fogyásra, mert az kevéssé hiteles. Meg kell próbálnunk kialakítani egy elfogadható szintet, akkor is, ha rengeteg frusztráció éri az ágazatban dolgozót, ami miatt dohányzik, csak este eszik, keveset mozog. A példamutatás itt ugyanolyan fontos, mint a családban.
Medical Tribune
