Orvos, ismerd meg önmagad!

„Se vallás, se politika” – olvasható egy londoni kocsma bejáratánál, és a vendégek általában boldogan engedelmeskednek a felszólításnak. A kulturálisan pluralista demokráciákban vannak a társadalmi érintkezésnek olyan területei, ahová – minden ember személyes autonómiájának tiszteletben tartása érdekében – sem a vallás, sem a politika, amelyek oly gyakran forrásai az emberek megosztásának, nem hatolhatnak be. A fejlett országokban a gyógyítás világi tevékenység, és az orvosokról – meglehetősen naívan – általában azt hisszük, hogy vallásos meggyőződésük nem befolyásolja szakmai munkájukat.

Ez a hiedelem azonban téves, amint azt a Journal of Medical Ethics-ben nemrég megjelent egyik közlemény igazolja. A szóban forgó vizsgálat fő kérdése az volt, hogy az orvosok vallásos hite befolyásolja-e azt, hogy milyen döntéseket hoznak a terminális állapotban levő betegekkel kapcsolatban. 2007 vége és 2008 eleje között Nagy-Britanniában 3733 orvos válaszolt egy postán elküldött kérdőívre; a legnagyobb arányban a palliatív kezeléssel foglalkozó orvosok küldték vissza a megválaszolt kérdőívet.

A vizsgálat eredménye az volt, hogy az ateista vagy agnosztikus orvosok sokkal inkább hajlamosak olyan döntéseket hozni, amelyekkel megrövidítik a terminális állapotú beteg életét, és sokkal gyakrabban beszélik meg az erre alkalmas betegekkel, hogy kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel, mint vallásos kollégáik. Ez a különbség független volt az orvosok szakterületétől. A magukat mélyen vallásosnak valló orvosok csak negyedannyiszor vitatták meg a mentálisan ép, terminális állapotú betegekkel, hogy akarnak-e olyan kezelést, amely megrövidíti hátralevő idejüket, mint a vallástalan vagy kevéssé vallásos doktorok.

Be kell látnunk, hogy ez az eredmény nem meglepő. Ugyan ki állíthatja, hogy hiedelmei és értékei nem befolyásolják fontos döntéseit, még ha ez a befolyás tudattalan is? Együgyűség lenne azt vélni, hogy amikor az orvos egy súlyos morális problémával kerül szembe, el tud vonatkoztatni legfontosabb személyes értékeitől. Ugyanakkor az Egyesült Királyság Általános Orvosi Tanácsának irányelve világosan kimondja, hogy a mentálisan ép terminális beteget vagy hozzátartozóját teljes mértékben be kell vonni a kezelésével kapcsolatos döntésekbe. És ez így helyes: a betegnek joga van ahhoz, hogy ismerjen minden választható lehetőséget.

Hogyan oldható fel ez az ellentét, ami az orvos vallásos meggyőződése és a beteg jogai között áll fenn? A New York-i törvényhozók augusztusban aláírtak egy erre vonatkozó törvényt, amely szerint az orvosnak kötelessége informálnia a terminális állapotú beteget a hospice, a palliatív kezelés és az élet megrövidítésének lehetőségeiről. A törvény arra kötelezi az ettől vonakodó orvost, hogy biztosítsa, hogy egy másik orvos vagy más, erre alkalmas egészségügyi szakember végezze el helyette az informálás és a tanácsadás feladatát.

Clive Seale, a Journal of Medical Ethics-ben megjelent közlemény szerzője úgy nyilatkozott a BBC Today-nek, hogy a terminális állapotú betegnek meg kell ismernie orvosa vallásosságának fokát, főleg akkor, ha úgy érzi, hogy nem kapott meg minden szükséges felvilágosítást a kezelését érintő döntésekkel kapcsolatban. Ez a megoldás azonban problematikus: aligha várható el a terminális állapotú betegtől, hogy ilyen beszélgetést kezdeményezzen orvosával.

Seale eredményeire sokkal inkább az lehet a megfelelő válasz, ha az orvosokban kialakul a „vallásosság-belátás”. Ha úgy érzik, hogy hitük – legyen az vallásos vagy másféle – akadályozza őket abban, hogy teljesítsék szakmai kötelességüket, akkor szakmai és emberi becsületük megköveteli, hogy szembenézzenek ezzel, és kivonják magukat az olyan helyzetekből, amelyekben személyes meggyőződésük és a tőlük elvárható szakmai tevékenység konfliktusba kerül egymással. Talán itt az ideje, hogy a „se vallás, se politika” követelményét egy ősibb mondással váltsuk fel, azzal, amely a delphoi jósda templomán volt olvasható: ismerd meg önmagad.

Forrás: Physician, know thyself. Editorial. The Lancet, 2010, 376: 743.