hirdetés

Origo: Balog Zoltán lehet a nemzeti erőforrás-miniszter

Az Origo hírportál információi szerint várhatóan két héten belül átalakul a kormány: Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válthatja.

Az Origo keddi cikke szerint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a Fidesz alelnöke veszi át Fellegi Tamás helyét az IMF-fel folytatott tárgyalásokért felelős poszton, és ő tartja majd a jövőben a kapcsolatot a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. A váltás, illetve a kormányátalakítás bejelentése a hírportál információi szerint nagyban függ attól, hogy megkezdődnek-e addig a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU delegációjával a Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretről.

A lap úgy tudja, Varga Mihály helyét a Miniszterelnökségen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője veszi át, a hivatalnál azonban további két államtitkár is munkába áll: Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő eddig államtitkári rangban, de miniszterelnöki biztosként dolgozó szóvivője kilép majd mostani szerepéből, és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz, és továbbá államtitkári rangot kap a Miniszterelnökségen eddig tanácsadóként foglalkoztatott Győri Tibor is.

Az Origo úgy értesült, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Balog Zoltán váltja majd Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén. Miután Balog Zoltán a felzárkóztatási ügyeket is megtartja, sőt az egyházügyi államtitkárság is átkerül a Nefmihez, "végképp mamutszervezetté válik az eddig is legnagyobbnak számító csúcsminisztérium"

Az Origo információi szerint Balog Zoltán szabad kezet kért a miniszterelnöktől a "rendrakásra", az esetleges államtitkárcserék közül pedig a leggyorsabb és a legbiztosabb Szőcs Géza kulturális államtitkár leváltása lehet.

A hírportál cikke szerint a Miniszterelnökség élére távozó Lázár János fideszes frakcióvezető helyét Rogán Antal V. kerületi polgármester veszi majd át.

Az MTI megkereste a Kormányszóvivői Irodát, ám azt a tájékoztatást adták, hogy "a Kormányszóvivői Iroda a kormánydöntések tájékoztatásában vesz részt, sajtóértesüléseket nem kommentál".

Orbán Viktor miniszterelnök a 24 Óra című Komárom-Esztergom megyei lapban múlt pénteken megjelent interjúban közölte, hogy változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást.

(forrás: MTI, [origo])

Könyveink

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...