hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Orbán: A szakemberek támogatják a negyedik oltás felvételét

Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap, közölte a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.

Jelezte: csütörtökön, pénteken és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül felvenni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben. A kormányfő hangsúlyozta: az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak; kétmilliónál több Pfizer- és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre.

Kifejtette: az új variáns, az omikron minden orvosszakértő szerint gyengébb, mint az előző, a delta, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene védekeznünk. Hozzátette: "van a kezünkben egy aduász", amely mindkét variáns ellen jó, az oltás. A miniszterelnök mindenkit arra biztatott, hogy vegye fel az oltást, "ha kettőt vett föl, vegye föl a harmadikat", a szülők pedig fontolják meg a gyermekek beoltatását.

Megjegyezte: a karantén hossza tíz napról hétre csökken, negatív teszttel pedig öt nap után elhagyható. Kitért arra is, hogy február 15. után már csak oltás alapján jár a védettségi igazolvány, a védettségi igazolványból tehát oltási igazolvány lesz.

A szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy támogassa a negyedik oltás felvételét. Ezt a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megteheti, mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor mindenkit a vakcina felvételére biztatva arról beszélt, hogy már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig négy hónappal lehet, hat hónappal pedig javasolt a negyedik dózis beadatása.

Megemlítette: a tavalyi "már majdnem olyan karácsony volt, amilyet elképzel az ember", hiszen itt volt ugyan a vírus árnyéka, de már összejöhettek a családok. Hozzátette: még nem érezhetjük úgy, hogy túl vagyunk a járványon.

Orbán Viktor kijelentette: fantasztikusak a hazai kórházi, különösen a humánkapacitások, hozzátéve, hogy a legfrissebb jelentés szerint koronavírus-fertőzés miatt 243-an vannak invazív lélegeztetőgépen, 2611-en kórházban. Az utóbbi adattal kapcsolatban megemlítette, hogy "volt már ez a szám tízezer fölött is", ráadásul szükség esetén annál is jóval több kórházi ágy áll rendelkezésre.

Fotó: archív
Fotó: archív

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink