Ónodi-Szűcs: „a mi templomaink a kórházak”

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy látja, az ágazati rendszer az abban közreműködők között nem kellőképpen szabályozott, ezért tisztázni kell a szabályokat és a viszonyokat.  Az, hogy a beteggel mi történik, gyakran egyéni elbírálás kérdése, és ezt a szabadságfokot mindenképpen csökkenteni kell – emeli ki beszélgetésükből az MTI .

Az alapellátást tovább kell erősíteni kibővített kompetenciákkal, hiszen a régóta hangoztatott "kapuőri szerep" még mindig nem elég erős. Példaként Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, sokszor csak azért kell a beteget szakellátásba küldeni, mert a háziorvosnak bizonyos gyógyszerre nincs receptírási joga, illetve az ellátórendszer több pontjára - például gyógytorna - csak a szakorvos utalhat be. Hozzátette: jó kiindulási alap lehet az egyéb ellátásokkal megerősített háziorvosi tevékenységet biztosító, úgynevezett svájci modell mintaprogram, amelynek tapasztalatai országosan is kiterjeszthetők.

Az ágazatban dolgozók bérhelyzetéről szólva azt mondta, először is tiszta viszonyokat kell teremteni a munkaadó és munkavállaló között, amihez jó alap az ágazati kollektív szerződés, a jelenlegi szabályokat ugyanis mindenki másként akarja értelmezni. Hozzátette: nem lehet eltekinteni a konkrét bérrendezéstől sem, de mindenekelőtt az ágazati kollektív szerződést kell rendbe tenni – írja az MTI.

„Ha a jelenlegi ellátórendszerre öntjük a pénzt, akkor az eltűnik, mint szivacsban a víz. És közben senki sem lesz elégedett. Ezért most először átalakítjuk, és csak az után mondjuk meg, hol, mikor, mennyire van szükség. A pénzt a feladat mellé adjuk, és akkor talán van esély arra, hogy legalább néhány szereplő elégedettebb lesz, mint korábban volt” - fogalmazza meg reményét a leendő a Népszabadságnak adott interjúban. A Jobb, ha a magyar beteg otthon gyógyul című beszélgetés szerint új feladatokat főleg a szakellátást és a kórházak tehermentesítő alapellátás kap majd. „A nyugat-európai tapasztalatokból tudjuk, hogy az időskori krónikus betegségek kezelésének akár 80 százalékát is képes lenne elvégezni az alapellátás, ám nálunk most ez az arány majdhogynem fordított” – kalkulál Ónodi-Szűcs. „Ha majd meg tudom mutatni – első körben a miniszter úrnak –, hogy milyen feladatokat tudnánk az alapellátáshoz telepíteni, amelyektől valamennyiünk egészségügyi ellátása jobb lenne, akkor azt remélem, kaphatunk még további forrásokat.” S hogy mikorra történhet ez meg? „Várhatóan szerdán lépek hivatalba. Ez után szeretném összeszedni az összes háttértanulmányt, amivel meggyőzhetők a döntéshozók, hogy az egészségügyre van értelme közpénzt áldozni. A gazdaságélénkítő programokra elnyerhető uniós forrásokból is szeretnénk minél nagyobb hányadot megszerezni. A hatezer-ötszáz háziorvos nagytöbbsége kisvállalkozóként működik ma Magyarországon, azért is dolgozom, hogy ebből a keretből ők minél többet tudjanak felhasználni.”

A beszélgetésben előkerül a legalapvetőbb kérdés is, ami jár mindenkinek, aki a betegek igényeire hivatkozik: Hol húzná meg a határokat a nagyon is korlátos források és a parttalan betegigények között?

„Ha most azt szeretné sugallni – választ a kijelölt ágazatvezető  –, hogy korlátoznánk az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférést, akkor rossz úton jár. Ilyenről szó sincs. Amire vállalkozunk, az a lakosság egészségügyi állapotfelmérése. Hogy megtudjuk, milyen és mennyi szolgáltatásra lehet szükség, és az hol és hogyan biztosítható. Az eddigi, a rendelkezésre álló adatokkal az a baj, hogy nem megbízhatóak. Kis túlzással élve: ha valaki abban volt érdekelt, hogy legyen sok cukorbeteg a környéken, akkor a cukorbetegek kerültek előtérbe, ha meg abban, hogy fájjon a hátuk, akkor mindenkinek fájt a háta. Ezért most egy olyan felmérésre készülünk, amelynek bármi is lesz a vége, eredményéhez nem kötődik többletfinanszírozás. Ettől azt remélem, hogy egy sokkal valósabb képet kapunk, amire már könnyebb szolgáltatásokat tervezni.”

E tervezett felmérés „valamikor a jövő évben befejeződhet”, de attól még nem kezdődik minden elölről: „nincs új program. A Zombor Gábor által előkészített és a kormány által jóváhagyott Egészséges Magyarország stratégiát hajtjuk végre, amelynek hangsúlyos célja a népegészségügyi mutatók javítása” – mondja Ónodi-Szűcs Zoltán, akitől azt is megkérdezik a Népszabadságban, hogy „Mik azok az ismérvek, amelyek alapján Orbán Viktor, illetve a kormány megítélheti majd az ön teljesítményét? Szabtak-e ilyet?”

„Amikor készültem a kormányfővel való beszélgetésre, fölírtam, miket kell föltétlenül megkérdeznem a miniszterelnöktől, és volt egy ilyen kérdésem is, hogy mit tartana kudarcnak, vagy sikernek az egészségügyben. Ám „kislányos" zavaromban épp ezt az egyet nem kérdeztem meg... Ő annyit kért csak tőlem, hogy adjak olyan garanciákat, hogy az általam képviselt változások következménye nem az lesz, hogy még több ember kerül a kórházakba, hanem pont az ellenkezője történik” – olvasható a nol.hu-n.

„Kissé sokkol, milyen bizakodóak az első reakciók a szakma és a sajtó részéről is – ezt már a  Teljes offenzíva az egészségügyben című interjúban a Magyar Időknek mondja a kiszemelt államtitkár   – Nem tudom, hogy meg lehet-e felelni ekkora elvárásnak ... egy ilyen fordulat bekövetkezését nem lehet egyetlen személyhez kötni. Én legfeljebb megmutatom azt az eddigiektől teljesen eltérő szemléletet, amellyel talán végre a helyére lehet tenni a dolgokat. Ezzel talán a szemünk elé tárulhat a valóság. Közvetlen kollégáim szerint az egészségügyhöz való hozzáállásom sokkal földhöz- ragadtabb, gyakorlatiasabb, sokkal inkább eredményközpontú, szókimondóbb és őszintébb, mint amihez hozzászoktunk. Az igazság mindig fontosabb, mint az egyéni érdekek, és hogy ezt komolyan gondolom, talán igazolja, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ létszámát egy év alatt 730 főről 230-ra csökkentettük, és rengeteg feladatot alsóbb szintre delegáltunk, a saját hatalmunkat csökkentve ezzel. Mindezt azért, mert szükség volt arra, hogy tisztuljanak a profilok” – mondja, majd még hozzáfűzi: „Intézményt bezárni nem fogunk. Arra viszont törekszünk, hogy mindegyik megtalálja megfelelő funkcióját.”

A menedzsernek, aki korábban „kettőbe szedte” debreceni Kenézy-kórházat, létrehozva egy gyógyító és egy működtető szervezetet, kézenfekvő volt feltenni a kérdést: Szerepel-e a tervek között, hogy amit ott megcsinált kicsiben, azt most megkísérli nagyban is?

„Miközben azt várjuk el, hogy az egészségügy rendszerszinten jó teljesítményt nyújtson, ma a döntések szinte kizárólag a kórházak falain belül születnek. A szakmának a gyógyítással kell foglalkoznia. Az olyan háttértevékenységeket, mint az élelmezés, a takarítás, a pénzügy vagy az anyaggazdálkodás, más módon hatékonyabban is lehet működtetni. [Hogy ez állami kórházműködtető cégek létrejöttét jelenti-e?] Meg kell vizsgálni, mekkora egységeket kell, lehet egy helyről átirányítani. Nem biztos, hogy térségi vagy megyehatárokban kell gondolkodni. Egy rossz hasonlattal élve, az egyházmegyék sem a közigazgatási megyehatárokat követik, hanem a templomok köré szerveződnek. A mi templomaink a kórházak, és én hiszek abban, hogy ami egyszerűbb, az hatékonyabban működik – válaszolt Ónodi-Szűcs  a beszélgetésben, amelyben mint szervezetalakító erő, előkerültek a minimumfeltételek is:

„A jövőben ahhoz kell kötni a működési engedélyeket, hogy az ott dolgozó orvosnak megvan-e az adott tevékenység végzéséhez szükséges kompetenciája vagy sem. A jelenlegi leltári jellegű minimumrendelet helyett kompetenciához és tevékenységhez kötött licencrendszert kell kialakítani, ahol mindenki azt csinálhatja, amihez ért, amiben gyakorlatot szerzett.”

– Akkor viszont nem lesz mindenütt minden elérhető, mert a többes jogviszonyokból is látható, hogy nincs annyi orvos, ahány helyen, mondjuk, májdaganatot kellene operálni – szűrte le a következtetést beszélgetőpartnere.

„Van egy másik lehetőség is. Olyan ösztönzőrendszert alakítunk ki, amelynek köszönhetően a májdaganat operálásához értő orvos az egyik nap az egyik, a másik nap a másik városban műti meg a beteget, és nem a betegnek kell hozzá elutaznia” – idézik a leendő államtitkár válaszát a magyaridok.hu-n.