Önnek mi a véleménye a kórházsorozatokról?

  Tévénézők milliói figyelik hétről hétre a magyar és külföldi kórházsorozatokat. A Kórház a város szélén csehszlovák doktorai, majd a német Brinkmann professzor után legalább egy évtizede főként amerikai orvosok rendelnek esténként az otthonokban. A Medical Tribune arra volt kíváncsi, a valódi orvosok mit szólnak televízióbeli kollégáikhoz?

  Chicago és Békéscsaba
  Ha csak tehetem, megnézem a Vészhelyzet újabb részeit, mert több évad után is úgy látom, hogy a sorozat készítői nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy szakmailag adekvátak és pontosak legyenek. Az orvosszakmai dilemmák és finanszírozási viták életszerűsége mellett azért érzem közel magamhoz a sorozatot, mert időről időre rávilágít az orvoslás emberi oldalára, bemutatva azokat az etikai kérdéseket és vívódásokat, amelyekkel a mindennapokban mindannyian szembesülünk. A jelenetekben felvázolt önvád, a lelkiismeretfurdalás vagy a szakmai féltékenység minden kórházban dolgozó orvost és ápolót érint, megérint.
    Manapság is rendszeresen előfordul, hogy egy szakmailag érdekesebb filmbeli eset után csaknem konzíliumot tartunk a virtuális betegről, olykor még az orvosi értekezleteken is előkerül egy-egy sorozatbeli precedens. Az orvosi sorozatok változása, felgyorsulása ugyancsak jól tükrözi a mi életviszonyainkat is. Amíg régebben a békés, lassú, a párbeszédeket és a hosszas meditációkat előtérbe helyező filmek voltak népszerűek, ma már a gyors döntések, az azonnali lépéskényszer szükségességét hangsúlyozzák a filmkészítők. Igaz, ezt az 50 percbe sűrített részekben olykor már túlzásba viszik, ám mindez mégiscsak hűen érzékelteti a változások irányát. Természetesen joggal mondhatjuk, hogy Magyarország nem Amerika, ami különösen az intézmények felszereltségén mérhető le. Az is igaz, hogy a Chicagóban játszódó sorozatban gyakran látnak el olyan sérüléseket, például lőtt sebeket, amelyek idehaza nagyon ritkán fordulnak elő. Bár ha belegondolok, hogy nemrégiben a békéscsabai kórház traumatológiájának előterében egy dühös férfit csak azután sikerült a biztonsági szolgálatnak és a rendőröknek ártalmatlanítani, miután gázfegyverével hatszor rálőtt a haragosára, akkor azt kell mondanom, hogy nem is áll egymástól olyan távol valóság és fikció.
  DR. SZABÓ TERÉZIA,
  a Réthy Pál Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának osztályvezető főorvosa,
  Békéscsaba

  Az igazi Magenheim doktorok
  Noha az egyes filmsorozatok minősége, kivitelezése és orvosszakmai háttere nagyban eltér egymástól, egyáltalán nincs ellenérzésem az orvosi filmekkel szemben, azokat családom tagjai rendszeresen nézik, s amikor tehetem, én is bekapcsolódom egyegy epizódba. Leginkább azokat a sorozatokat kedvelem, amelyek a kórházi élet mellett a mentés körülményeibe és kihívásaiba is bepillantást engednek. Volt rá példa, hogy a kollégákkal is megbeszéltük, az adott szituációban mi magunk miként jártunk volna el.
    Bár a filmkészítők elsődleges szempontja nyilvánvalóan a feszültség fenntartása és a szórakoztatás, a szakmailag jól alátámasztott tévéfilmek készítői akarva-akaratlanul is segítenek nekünk. A Szomszédok sorozat fénykorában kéthetente milliók kísérték figyelemmel Magenheim doktor riasztásait, amelyeket a forgatókönyvírók kifejezetten tanító célzattal vettek be a tévéfilmbe. (Magenheim kollégát annak idején egyébként gyakran keresték a mentők segélyhívó számán. Kétségtelen, hogy lehettek közöttük telefonbetyárok is, ám rendszeresen akadtak olyan betegek, akik valóban tőle vártak segítséget.)
   Mára az effajta direkt népnevelés háttérbe szorult, ám nem kevésbé hatékony az sem, ha az amerikai sorozatokban bemutatnak például egy agyvérzéses esetet, amikor mindenki szembesülhet a vészjelző tünetekkel. Bízom abban, hogy a tévébeli tanulságok láttán legalább néhányan hamarabb nyúlnak a telefonhoz, ha önmagukon vagy a mellettük lévő emberen hasonló tüneteket vélnek felfedezni.
  DR. GÖNDÖCS ZSIGMOND,
  az Országos Mentőszolgálat főigazgatója

  Filmbe illő jelenetek
  Mivel magam is baleseti sebészeten dolgozom aneszteziológusként, a Vészhelyzetnek – amely talán orvosszakmai szempontból a legjobb sorozat – elég sok részét megnéztem. Annak ellenére, hogy mindennap testközelből találkozom hasonló emberi sorsokkal, nem tagadom, alkalmanként magam is megkönnyezek egy-egy epizódot. Bár a filmsorozat a tengerentúlon játszódik, számos jelenetben ugyanazok a problémák és konfliktusok bontakoznak ki, mint amelyekkel idehaza szembesülünk. A dolgozók túlterheltsége, a magánélet és a hivatás konfliktusa az orvosok és az ápolók számára ismerős, míg a várakozás, a kiszolgáltatottság érzete a betegeknek mindennapos. A páciensek ugyanakkor az egyes epizódok nyomán bepillantást kaphatnak olyan, idehaza éppen aktuálissá váló problémákba is, hogy például miként működik a magánbiztosítókra alapozott egészségügyi rendszer, s milyen nehéz helyzeteket eredményezhet az orvosok és a betegek számára is azok ellátása, akiknek nincs biztosításuk.
   Filmbe illő jelenetek a mindennapokban is történnek. Számomra ilyen az, amikor egy megmentett betegünk felgyógyulva visszatér az intenzív osztályra megköszönni az életéért tett erőfeszítéseket. A filmek révén talán megértenek, megéreznek a betegek és egészséges hozzátartozóik is valamit abból a miliőből, amelyeket az emberéletekért felelősséget vállaló orvosok nap mint nap átélnek; beláthatnak az orvosi szobákba és öltözőkbe, megláthatják az orvos mögött az embert is.
   DR. ÁGOSTON ZSUZSANNA,
  a Szegedi Tudományegyetem  Aneszteziológiai és Intenzív  Terápiás Intézetének aneszteziológusa

  Irreális elvárások
  Az első sikerek után szerintem már nemigen figyelnek oda az orvosok a kórházi szappanoperákra, ám amint tapasztalom, a külföldi sorozatok a páciensek körében nem maradtak hatástalanok; olykor olyan elvárásokat támasztanak az orvosokkal és az intézményekkel szemben, amelyek a mi körülményeink között teljesíthetetlenek. Elég, ha a gyönyörű környezetben játszódó német Klinika sorozatra, az USA remekül felszerelt sürgősségi központjaira vagy a minden epizódban egyetlen beteget kezelő Doktor House-ra és orvoscsapatára gondolunk ahhoz, hogy megértsük az időnként jelentkező irreális elvárások gyökerét. A betegek természetesen tisztában vannak a hazai realitásokkal, ám olykor meghatározhatja a hangulatukat, ha azt látják, hogy másként is lehetne – és ez természetesen igaz a munkakörülményekkel folyamatosan küszködő orvosokra is. A filmek ugyanakkor nem ellensúlyozzák a médiabeli közléseket, amelyekkel évek óta lejáratják az orvostársadalmat, megkérdőjelezik a hatalmat aktuálisan gyakorló politikusok törekvéseivel egyet nem értő szakmai vezetők és szakemberek tisztességét, hozzáértését. A sorozatok legfeljebb abban játszhatnak pozitív szerepet, hogy a megrázó sorsok bemutatásán keresztül növelhetik az egészségtudatosságot, s talán többekben megfogalmazódik, hogy az egészség olyan érték, amelynek megőrzése mindenkinek saját felelőssége; az orvosok ebben nem ellenfelek, hanem partnerek.
   DR. BORZI MÁRTA,
  a mezőtúri kórház orvos-igazgatója

  Kimondani, amit nem lehet
  Bár többször szóba került már, hogy beadjuk a derekunkat, odahaza a mai napig nincs televíziónk, s ez mindmáig remek időmegtakarítási formának bizonyult. A DVD-kiadások révén azonban ismerem és szeretem a kórházsorozatokat.
  Az orvoskaron oktatva azt tapasztalom, hogy legyenek a hallgatóink magyarok vagy érkezzenek a világ bármely tájáról, szakmaválasztásukban, pályaorientációjukban szerepet játszik az a kép és orvosi szerepkör, amelyeket a filmekből megismertek. Természetesen ez leginkább azokra igaz, akik nem többgenerációs orvoscsaládból származnak. Bevallva vagy sem, a hallgatók egy részének van olyan tévébeli orvosa, akinek hatása lehetett abban, hogy az orvosi egyetemre jelentkezett. A virtuális idolokat az egyetemen aztán felváltják a hús-vér példaképek, akik nagyon fontos szerepet játszanak a szakmai szocializációban, az orvosi „szerep” kialakításában.
   A szakmabeliek számára a pozitív fikció érzelmileg talán kompenzál valamit abban a hírdömpingben, amelyben az egészségügyi ellátórendszer és annak szereplői gyakran negatív fénybe kerülnek. Egyes orvosi sorozatok – és most az undokságáról, kegyetlen őszinteségéről és a társadalmi szabályok felrúgásáról ismerté vált Doktor House-ra gondolok – szakmai berkekben való népszerűségének az lehet az oka, hogy a főszereplő olyan tetteket enged meg magának, s olyan véleményeket is kimond betegeinek és feletteseinek egyaránt, amit a valóságban csak nagyon kevesen tehetnek meg. Az, hogy milyen sok társadalmi követelménynek kell megfelelnie egy orvosnak, csak akkor igazán szembetűnő, ha valaki felrúgja azokat a normákat, amelyek láthatatlanul áthatják életünket. Talán attól vált sikeressé a sorozat, hogy a filmbeli orvosok „csak” nyomoznak és gyógyítanak, és nem fecsérelnek energiát a terhesnek tűnő társadalmi elvárásokra és a finanszírozási korlátok betartására.
  BELEC BORBÁLA,
  A Szegedi Tudományegyetem Népegészségtani Tanszékének szociológusa

  Dráma és szakmaiság
  A helyzet a valóságban nem annyira kaotikus, mint a filmsorozatokban, különösen a Vészhelyzet által megjelenített szituációkban, ennek ellenére döntő többségükben szakmailag helytállónak, tartalmilag pedig informatívnak tartom az orvosi filmeket. Ha az apró, gyakran háttérben zajló mozzanatoknak lenne valódi nevelő hatásuk, akkor talán egyenesen hasznosnak, szemléletformálónak is nevezném őket. A központi ügyeleten játszódó Vészhelyzet elvileg például esélyt adhatott volna arra, hogy a hazai betegekben is tudatosuljon, mi is a valódi sürgősségi ellátás, milyen esetekben indokolt orvosi ügyelethez fordulni. A háttérben ugyanis a filmkészítők olykor láttatják a várótermet, ahol a fejfájással, lázzal vagy kisebb háztartási balesettel várakozók ülnek – amint az a film egyes epizódjaiból kiderül, nem ritkán 4-6 órán át vagy még tovább, s a baj elviselését egyedül az teszi számukra könnyebbé, ha a páciensek toleránsak egymáshoz és az őket ellátó orvoshoz.
   Amíg az efféle, akcióra épülő filmekben a vér és a dráma a hívó szó, egészen más műfajt képvisel a Doktor House, amelyben jól érzékelhető, hogy egy nem tipikus betegség vagy nehéz szituáció megoldásához mennyire szükség van az orvosi kreativitásra. A film epizódjai kevésbé pörgősek, viszont szakmai szemmel nagyon innovatívak. A teljességhez hozzátartozik: utóbbi sorozat az egészségügyiek között szakmaisága mellett azért is lehet népszerű, mert biztos vagyok abban, hogy minden intézményben van olyan főorvos, akire ráillik a filmbeli főhős gyakran kiállhatatlannak tűnő jelleme. Mindenütt akad, akit nyíltan vagy a háta mögött Doktor House-nak hívnak a kollégái – természetesen tudva róla, hogy zord modora bizonyára együttérző szívet takarimages/ VILLÁNYI ILDIKÓ, a szekszárdi szakorvosi rendelőintézet vezetője