Önmaguk védte férfiak

John Dickie: Cosa nostra

Az olasz maffia történetét tárgyaló könyv meglepő adata, hogy ez az első átfogó, nem olasz nyelvű munka a tárgyról. Belegondolva, hogy a kötet 2004-ben jelent meg angolul, csak még lejjebb esik az állunk, különösen, ha elfogadjuk Dickie állítását, miszerint olaszul is csak a kilencvenes évek elejétől jelentek meg komoly monográfiák Itália legfájóbb sebéről. Hiszen úgy vélnénk, hogy a keresztapák léte, működése, gaztettei – legalább Coppola alapfilmje, azaz 1972 óta – közismertek, bár a dolog természetéből adódóan nehezen vagy alig feltárhatók. Hisz még egy kívülálló is tudja, hogy a Cosa nostra egyik alaptörvénye az omertŕ, azaz a hallgatás fogadalma. Aki beszél, az könnyen savfürdőben találhatja magát. Mindamellett nem pusztán a félelem vezette azokat – közülük akadnak jeles intellektusok vagy olyan nagyságrendű bűnüldözők, mint J. Edgar Hoover, az FBI elnöke –, akik egyenesen tagadták a maffia létét. Ebben elsőrendű szerepet játszott a mítosz, a hit Szicília sajátos kultúrájában, melyben az egyenes derekú, szókimondó, sérelmeiket a maguk sajátos önbíráskodásával és becsületkódexével megoldó férfiak játszották a főszerepet. Dickie – igen szellemesen – egy roppant sikerű operapremierhez köti a legenda megerősödését. Mascagni műve, az 1890. május 17-én Torinóban bemutatott Parasztbecsület mintegy sűrítménye a szicíliaiakról alkotott balítéleteknek, melyeket ekként slágerré varázsolt a remekbe sikerült egyfelvonásos.