hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

Onkológiai centrumokba kell irányítani a betegeket!

A Kórházszövetségnek egyetlen onkológiai osztály sem jelezte, hogy baj lenne, közölte a Magyar Idők.

Centrumokba kell irányítani a pácienseket azokról az onkológiai osztályokról, ahol a feltételek nem vagy nem teljes körűen adottak – mutatott rá a Magyar Időkben a Magyar Kórházszövetség alelnöke. Ficzere Andrea a lapnak ezt azzal a sajtóban megjelent hírrel kapcsolatban mondta, amely szerint nincs elegendő orvos, ezért sok helyen nem működnek megfelelően a rákbetegek kezeléséről határozó, többféle szakterület orvosainak együttes munkáját igénylő úgynevezett onkoteamek. Ficzere szerint a Kórházszövetségnek egyetlen onkológiai osztály sem jelezte, hogy baj lenne, tapasztalataik szerint a daganatos betegek ellátása, amelyet az Országos Onkológiai Intézet koordinál, jól szervezett Magyarországon.

A főállásban nem mellesleg az ország második legnagyobb onkológiai centrumát működtető Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójaként dolgozó kórházszövetségi alelnök úgy fogalmazott, erős túlzás az a cikkben megjelent állítás, amely szerint van olyan onkológiai centrum, ahol nincs onkológus vagy sugárterápiás szakember, a központokban ugyanis ez alapkövetelmény.

Relatív szakemberhiány a kisebb onkológiai osztályokon fordul elő, ahol sok esetben csak úgy tudják megoldani az onkoteamek működtetését, hogy a centrumokból járnak ki hozzájuk az esetmegbeszélésekre az orvosok.

(forrás: Magyar Idők)

Könyveink

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...