hirdetés

OMSZ: nem jeleztek elmaradt betegszállítást

A május elseje óta élő, betegszállítás rendelésére létrehozott központi hívószám vonalain valóban jelentkezett átmeneti túlterheltség, az Országos Mentőszolgálathoz ellátatlanul maradt betegszállítási feladatról szóló jelzés azonban sehonnan sem érkezett.

Ezt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője közölte csütörtökön, miután a Magyar Nemzet csütörtöki számában több orvos jelzésére hivatkozva írt arról, hogy súlyos gondok voltak szerdán országszerte a betegszállítással. A lap szerint sokszor órákig nem lehetett felhívni az 1820-as telefonszámot. Az autók egy része üresen állt, miközben a betegek szállításra várakoztak.

Győrfi az MTI-vel azt közölte: szerdán több mint 4200 betegszállítási igényt rögzítettek és adtak át a területi ellátási kötelezettség alapján illetékes szolgáltatóknak. A mentőszolgálat által megkérdezett, legnagyobbak közé tartozó betegszállító vállalkozások sem számoltak be érdemi feladatszám-csökkenésről. Mint kiemelte: az 1820-as központi telefonszámra érkező hívások fogadása, szolgáltatóknak történő átadása, a betegszállítások végrehajtása folyamatos, a megrendeléseket az ország 20 betegszállítás-irányító központjában 130 ezzel a feladattal megbízott munkatárs fogadja. A hívásokat, a hívásfogadó rendszer leterheltségét folyamatosan, napszakokra és területekre bontva is figyelik.

Győrfi Pál elismerte, hogy helyenként átmenetileg valóban jelentkezett túlterheltség a hívószám vonalain, ami hosszabb várakozási időt okozott. Ugyanakkor leszögezte: a mentés biztonsága (a 104-es segélyhívások lehetősége) sehol sem sérült. Az 1820-as vonal túlterhelődési problémáját a hívásfogadó kapacitás szükség szerinti bővítésével küszöböli a mentőszolgálat.

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) azt közölte: az 1820-as központi hívószám bevezetése váratlan túlterheltséget okozott, az egészségügyi szolgáltatók nem tudtak zökkenőmentesen megrendelni a szállításokat. Az MBOE szerint "merőben más megoldásokat kell alkalmazni, mert a mentőszolgálat nem lesz képes a feladattal megbirkózni anélkül, hogy veszélyeztetné a mentés biztonságát".
Az egyesület azt javasolja, hogy az 1820-as hívószámot irányítsák át az Országos Betegszállító Szolgálat megyei irányító központjaihoz, ahol megfelelő infrastruktúrával, képzett és gyakorlott szakszemélyzettel azonnal megoldható az országos szintű probléma, és a jogszabályi feltételek is megvalósulhatnak. A betegszállítók az általuk felvett es elvégzett szállításokat egyeztetnék az Országos Mentőszolgálattal.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...