hirdetés

Nem végleges az ügyeleti rend átalakítása sem

Átalakítják Hajdú-Biharban az orvosi ügyeleti pilotot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna – tudta meg a Népszava.

Minden megyében egy hónap felkészülési időt kapnak a polgárok az új orvosi ügyeleti rendszer bevezetése előtt – ezt ígérte a Népszava érdeklődésére az Országos Mentőszolgálat. Fokozatosan fogják bevezetni az új rendszert, de azt nem árulták el, hogy milyen sorrendben. Megyénként haladnak, és 2023 végéig mindenhol áttérnek, kivéve Budapestet. Mint írták: „A vármegyék bekapcsolódási sorrendjét és a kapcsolódó folyamatokat részletes terv tartalmazza, ami az adminisztratív folyamatok függvényében még változhat.” Azt azonban megígérték, hogy a belügyminiszter 30 nappal korábban tudatja, hogy éppen melyik vármegyén lesz a sor.

Az Országos Mentőszolgálat válasza szerint a Hajdú-Bihar megyei modellprogram igazolta az egységes, OMSZ által koordinált ügyeleti rendszer előnyeit. Ugyanakkor szakemberek már korábban szóvá tették, hogy ennek a pilotnak a részletes, nyilvános értékelés nem történt meg, az adati nem hozzáférhetőek. Egyúttal arra is emlékeztettek, hogy a hajdú-bihari kísérletben az OMSZ egyedül látta el az ügyeleti feladatokat és meg sem próbálták a háziorvosok bevonását ebbe a feladatba. Tehát a most bevezetendő új rendszert a gyakorlatban még sehol sem tesztelték.

A lapnak több hajdú-bihari háziorvos is azt mondta: mindenféle szóbeszédet hallani, de konkrétumról senki nem tud semmit, még azok a háziorvosok sem, akik szerződéses formában most is részt vesznek a mentők másfél éve zajló pilotjában.

Január végéig meghosszabbították a OMSZ Hajdú-Bihar vármegyei próbaprogramját – mondta a megyében háziorvosként praktizáló Szabad Zoltán, aki egyben a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke. Hozzátette: őt meglepte, hogy ebben a megyében is váltanak és megint új ügyeleti rendszert léptetnek majd életbe. Az átalakítás egyik súlyos problémájának ítélte, hogy sem a feladatot ellátó háziorvosok, sem a páciensek nem tudnak még semmit arról, hogy néhány hét múlva mi történhet, hogyan fordulhatnak segítségért baj esetén. 

Úgy tudja: a megye a pilotprogamban működtetett 24 ügyeleti pontjából az átalakítás után mindössze 10 olyan marad, ahol délután négytől este tízig lesz orvos. Este tíztől reggel nyolcig pedig csak öt helyen érhető majd el gyógyító. Ha az eddig kiszivárgott hírek igazak, akkor például a 30 ezer ember által lakott Hajdúböszörményben csak este tízig lesz elérhető az orvos, éjszaka már nem.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...