hirdetés

Nem rendezték a kerekesszékesek betegszállítását

Az EMMI korábbi ígéretei ellenére nem rendezte az elektromos kerekesszékes emberek betegszállítását, sőt, az EMMI helyettes államtitkárának legutóbbi levele szerint lényegében minden rendben van. A MEOSZ elutasítja és elfogadhatatlannak tartja az EMMI válaszát.

A MEOSZ évek óta küzd azért, hogy az elektromos kerekesszékes embereket a kerekesszékükkel együtt szállítsa el a betegszállító, ugyanis a szövetséghez érkező jelzések szerint a betegszállítók legtöbbször csak a mozgáskorlátozott beteget szállítják be a kórházba, az általa használt segédeszközt nem viszik el vele együtt. A hozzátartozók kénytelenek a beteg után bevinni a kerekesszéket, és a kezelés végén hazaszállítani a kórházból. Már ha ezt jó esetben meg tudják tenni. Van, amikor csak napokkal később jut a beteg a saját kerekesszékéhez. Általános tapasztalat is, hogy ha a súlyosan mozgáskorlátozott beteg a saját kerekesszéke nélkül megy a fekvőbeteg intézménybe, ott csak a kezelésekre jut el a személyzet segítségével (például az ételt már ágyba kapja, egyéb vizsgálatra nem jut el, a társalgóba nem tud kimenni, betegtársakkal nem tud találkozni, illemhelyre nem tud önállóan kimenni), mert nem tudnak biztosítani számára „saját kerekesszéket”. Arról nem is beszélve, hogy aki elektromos kerekesszéket használ, az állapotából adódóan nem képes kézzel hajtani a mechanikus kerekesszéket.

A kormány többszöri felszólításra sem lépett, pedig állami kötelezettség lenne minden olyan intézkedés megtétele, mely révén a fogyatékos emberek hozzáférhetnek a lakóhelyükhöz legközelebb eső egészségügyi szolgáltatásokhoz, beleértve a rehabilitációt is. A betegszállítók szolgáltatásai pedig különösen fontosak a súlyosan mozgáskorlátozott emberek számára, hiszen a tömegközlekedést vagy a személyautót nem, vagy csak nagyon körülményesen tudják igénybe venni.

A helyzet nem ismeretlen az EMMI előtt. A problémával először egy ombudsmani vizsgálat szembesítette a tárcát 2013-ban, mikor is az az OEP által finanszírozott betegszállítókkal közösen felmérték, hogy az országos lefedettség érdekében összesen hány darab speciálisan felszerelt betegszállító gépkocsit kellene üzemeltetni ahhoz, hogy az elektromos kerekesszéket használó betegek szállítása megoldott legyen. Később pedig tárcaközi egyeztetés keretében vizsgálták, hogy miként tudnák megoldani a gépjárművek beszerzését a 2014-2020 pályázati ciklus forrásaiból.

A MEOSZ 2016 óta tárgyal a tárcával, s a szövetség által kezdeményezett 2017. május 16-i egyeztetésen az EMMI uniós fejlesztésekért felelős államtitkársága vállalta, hogy közreműködik a szükséges forrás rendelkezésre bocsátásában, mellyel kapcsolatban megkereste az egészségügyért felelős államtitkárságot. Ehhez képest az EMMI egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára 2018. március 26-i levelében arról tájékoztatta a MEOSZ-t, hogy továbbra is vizsgálják a finanszírozás és jogszabálymódosítás lehetőségét. A tárca legutóbbi, 2018. december 5-i levelében ugyanakkor már sem a jogszabálymódosítást, sem a forrás biztosítását nem tartotta szükségesnek. A levél (az EMMI levele itt olvasható)  szerint „A NEAK-kal szerződéses kapcsolatban álló valamennyi betegszállító szolgáltató rendelkezik legalább egy fekvőbeteg szállító gépjárművel, ezért a jogszabályban meghatározott minimumrendelet értelmében valamennyi betegszállító szolgáltató képes a mozgásában korlátozott kerekesszékkel közlekedő beteg elszál1ítására a betegszállító gépjárműben kötelezően rendelkezésre álló eszközök segítségével.”

A MEOSZ szerint az EMMI ezen álláspontja visszalépést jelent a korábbi tárgyalásokhoz képest, hiszen már sem a jogszabály módosítást, sem a forrás biztosítását nem tartják szükségesnek, holott korábban mindkettő szükségességét elismerték, és a probléma továbbra is fennáll.

A MEOSZ elutasítja ezt a hozzáállást, és levelében (a MEOSZ levele és annak melléklete itt olvasható) felszólítja dr. Csányi Péter, egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkárt, hogy az állam tegye lehetővé a betegszállítóknak olyan akadálymentesített gépjárművek beszerzését, vagy a meglévők átalakítását, amelyek alkalmasak a kerekesszékek beteggel együtt történő biztonságos szállítására. Továbbá hazai vagy uniós források révén megfelelően átalakított járművekkel bővítsék a járműparkot. A betegszállítást végző szolgáltatók legyenek kötelesek a beteggel együtt, egy időben elszállítani a kerekesszékét, típusától függetlenül. Jogszabály rendelkezzen arról, hogy a kerekesszéket akkor is kötelező elszállítani a beteggel együtt, ha arról a betegszállítást elrendelő orvos nem rendelkezett. Ezen túlmenően meg kell szüntetni a segédeszközök együttes felíratásának korlátozását, és helyette az egyéni szükségleten alapuló ellátást biztosító jogi szabályázást kell kidolgozni, közli a szervezet.

(forrás: MEOSZ)

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...