Nem mi megyünk – ők jönnek

Most van a „vigyázz-kész-rajt!”; jegyet már jóformán semmire nem kapni, de föladni tilos: nincs (vagy majdnem nincs) olyan rendezvény, hangverseny vagy színházi előadás, amelyre ne lehetne bejutni végül. Hát igen: kell nyomakodni kicsit a pénztár környékén, esdekelni a külön kisasztalhoz telepített sajtósnak, esetleg fölvetett fejjel a tömeg közepén besodródni a terembe (ez a legtutibb, leülni nem kell, majd ha elcsitult a moraj, kiderül, kit marasztalt otthon a nátha). Nem beszélve arról, hogy számos bemutató itt marad, mert hogy magyar és a miénk; például az Operaházban bemutatott Janác×ek-mű, a Jenufa, amelyet a fiatal és tehetséges színházi rendező, Vidnyánszky Attila állít színpadra (karmester: Kovács János), vagy a bábszínházi Ács János-rendezés, az Egy kiállítás képei. A múzeumokba ráadásul jegyet sem kell venni előre, és ismét sok olyan tárlat nyílik – például a Sajtófotó –, amelyik túléli a fesztivált.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál az évek folyamán jócskán kiterebélyesedett; a rendezvények immáron megszámlálhatatlanok, csak a nyitó- és a zárónap a biztos: március 19. és április 4. Két hét, amikor hangverseny- és kongresszusi termekben, színházakban, mozikban és kiállítótermekben temérdek ritka és különleges pillanatnak lehetünk a tanúi. Élvezhetjük Claudio Abbado és Ligeti András, a bukaresti Bulandra Színház és a Holland Táncszínház játékát, de műalkotásai révén jelen lesz Giacometti, valamint a tavaly Bécsben nagy sikert aratott kiállítás, „Az áttörés kora”, vagyis a „boldog békeidők” művészete, festmények, építészet, bútorok...

Az egyik idei sláger persze Eötvös Péter; amióta benyomult a honi zenekedvelők tudatába – talán a néhány évvel ezelőtti Három nővérrel? –, tömegek rajonganak érte. A hatvanadik születésnapját ünneplő mester – a zene világában ez pedig kölyökkor! – ezúttal két előadásban is részt vesz.