hirdetés
2024. november. 21., csütörtök - Olivér.

Nem lehet kézlegyintéssel elintézni a háziorvosokat

Évek óta egyetlen kézlegyintéssel elintézik a háziorvosok ügyét szakmapolitikai döntésekben, állítja Komáromi Zoltán háziorvos, volt országos szakfelügyelő főorvos a Weborvosnak adott interjúban.

– Mindenki tudja, mindenki beszél róla, hogy 1500 kolléga a tényleges nyugdíjkorhatáron túl látja el a betegeit, és arról is mindenki tud, hogy évente a négy egyetem nyolcvan rezidenst képez ki, akiknek több mint a fele nem Magyarországon kezd dolgozni – mondja Komáromi Zoltán. – Arról is mindenki beszél, hogy közel 200-250 új kolléga kellene évente a pályára, hogy az elöregedési folyamat megállítható, sőt, esetleg kisebb mértékben visszafordítható legyen. Mégis minden szakmapolitikai döntésből vagy kimaradnak a háziorvosok, vagy pedig utólag valami módon ugyan bekerülnek, de nem úgy, nem annyira és nem akkor, amikor kellene. Ezt az érzést élem meg én is a többi kollégámmal egyetemben. Nem fontos a politikának a korábban kialakult és remekül működő, szakmailag jól szervezett, jól karbantartott háziorvosi csapat, természetesen beleértve a házi gyermekorvosokat is. Igazából kivárásra játszik a szakminisztérium minden egyes alkalommal.

Megtehetik, ugyanis egy háziorvos nehezebben mobilizálható, nehezebben tudja a szakmai tehetségét eladni külföldön. Pedig óriási lehetőség rejlik az alapellátásban, amit mutatnak a külföldi példák: olyan feladatokat kapnak a családorvosok, amit az összevont szakellátásban kevésbé hatékonyan tudnak megoldani.

Történtek kisebb lépések a praxisok finanszírozásának javítására. Hogyan értékeli a tárca intézkedéseit?

– Kezdjük az eszköztámogatással. Bosszantó módon mást sem lehetett hallani, minthogy másfél millió forintot kapnak a háziorvosok. Először is nem a háziorvos, hanem a praxis kapja harminc hónap alatt, és nem beszélhetünk még havi ötvenezer forintról sem, hiszen az áfát nem tudjuk visszaigényelni, tehát máris csak 36.500 forint jöhet szóba. Az eszköztámogatást ráadásul nem lehetett szabadon a praxis működésére fordítani, hanem csak egy meghatározott listáról választható eszközökre lehetett igényelni, köztük olyan eszköz vásárlására, amelynek a működését az OEP nem finanszírozza. Gondolok például a 24 órás vérnyomásmérőre, aminek elérhetősége fontos lenne az alapellátásban, ám leginkább csak azok engedhetik meg maguknak, akik más bevétellel is rendelkeznek. A példaként felhozott eszköz a szakellátásban hozzáférhető, de esetleg csak hosszú várakozás után. Tehát szép, hogy van az eszköztámogatás, de nem lehet rá korlát nélkül hivatkozni. Nem csoda, ha nem volt igazán sikeres, és maradt a keretből, amit más címen szétosztottak.

A kormányzati kommunikációban üdítő kivétel volt a kártyapénz emelésének bejelentése, mert végre praxisfinanszírozásról beszéltek, nem háziorvosi juttatásról. Összességében a finanszírozási javítgatások még az inflációt sem fedezik, s most, hogy történt egy-két kicsi lépés, még az sem jelenti azt, hogy a 2000-es kondíciókat visszanyertük volna. (...)

Mennyire képes érvényesíteni érdekeit, mekkora a lobbiereje a háziorvosi karnak?

– Sokkal gyengébb, mint a klinikus szakmáké. Nálunk nincs többmilliárdos konszolidáció, egy háziorvosi kisvállalkozónak fizetnie kell adókat, rezsit, nekünk talpon kell maradnunk. Nincs olyan lobbierő, amely képes lenne a döntéshozatalhoz eljuttatni, hogy bizonyos problémákat alapellátás szintjén megoldani sokkal olcsóbb és hatékonyabb, de ehhez nem elég a feladatot delegálni, a finanszírozást is biztosítani kell.

A teljes interjú

Sándor Judit
a szerző cikkei

(forrás: WebOrvos)

Könyveink