Nem kell bezárni magyar kórházakat, porladnak azok maguktól is

A 100 magyar kórház legalább felének megszüntetését javasolja a Gyurcsány-kabinet egykori gazdasági minisztere, a Doktor24 magánegészségügyi csoport alapító-tulajdonosa, Kóka János. A javaslat több ponton hibádzik: Magyarországon már régóta nincs 100 kórház, és a jelek szerint a meglévőket sem kell bezáratni központi verdikttel: porladnak azok maguktól is. 2012 óta tizenkét kórház szűnt meg, ebből hét az elmúlt két esztendőben. Az utóbbi években pedig eltűnt 3700 kórházi ágy, hivatalos kifejezéssel „tartósan szünetel” immár a gyógyító helyek kilenc százaléka. Megmutatjuk, a listát és azt is, hogyan folyik a magyar egészségügy lopakodó leépítése, miközben a betegek arra panaszkodnak, hogy csak hosszú várakozás után jutnak ellátáshoz.

Mit üzen az, ha megváltoztatják, mit értenek kórházon? Nem sok jót. 2022 decemberében a parlament úgy rendelkezett, véget vet annak a korszaknak, amikor azt nevezték kórháznak, ahol legalább a három alapszakma, a sebészet, a belgyógyászat és a szülészet 0-24 órás munkarendben működik. Mit hívnak azóta kórháznak? Lényegében azt, ami valaha megfelelt ennek a meghatározásnak.

A definíció módosításával egyetlen tégla bemalterezése nélkül sokkal több kórház lett hazánkban. Csak államiból adódik több mint száz: erre utalt Kóka János, amikor körbenyilatkozta a sajtót az ötletével, hogy ötven kórház elég lenne, szüntessék meg a jelenleg működő intézmények felét. Ha tényleg lenne száz valódi kórház egy immáron 9,6 milliósnál kisebb népességű országban, akkor jogos lenne a felvetése. Ám klasszikus kórházból jóval kevesebb van: számos megyében csak kettő.

Kóka János a lapnak úgy pontosította a kijelentését, hogy nem megszüntetni, hanem ápolási és rehabilitációs célokra kellene átalakítani ezeket. A folyamatnak pedig nyilvános szakmai vita eredményeként kellene megtörténnie, nem pedig lopakodó módon, ahogy ma zajlik.

A lap arra jutott: valójában az elmúlt években nem több kórház lett, hanem kevesebb, és olyan tömegben tűnnek el kórházi ágyak, amilyenre korábban csak durva központi beavatkozások idején volt példa.

A magyar egészségügyben tehát egy intenzív és spontán leépítési folyamat zajlik, amelynek során:

1. 2012 óta tizenkettővel csökkent a kórházak száma.
2. Először esett be az elmúlt évben a gyógyító kórházi ágyak száma 40 ezer alá, erre korábban nem volt példa.
3. A kórházi ágyak kilenc (!) százalékának működtetését szüneteltetik, így menekülnek a kiadások elől.

Mielőtt mindezt részletesen kifejtenénk, szögezzük le, hogy a cikkünkben csak gyógyító (orvosi kifejezéssel: aktív) kórházakkal foglalkozunk. Miért van másfajta is? – kérdezheti az olvasó. Igen, vannak olyan kórházi részlegek, ahol nem a gyógyítás, hanem az ápolás, illetve a rehabilitáció áll a középpontban. Nem a 2022 decemberében megváltoztatott, hanem a klasszikus kórházdefiníciót használjuk tehát, a 24 órás belgyógyászati, sebészeti és szülészeti tevékenységet végző intézményeket illetjük ezzel a névvel.

Forrásként áttekintettük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ágy- és betegforgalmi kimutatásait, az érintett kórházak honlapját, valamint a hatósági feladatokat ellátó Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos kapacitás adatait. Kiindulási pontként a 2012-es adatokra tekintettünk, mert noha az Orbán-kabinet 2010 óta van hatalmon, ez az esztendő nem alkalmas bázisként, mert az akkori adatbázisok nem tüntették fel a kisebb kórházak osztályszerkezetét. A 2012 és a 2023-as adatok egybevetésével tehát a következőkre jutottunk: 

1. Immár tizenkét olyan kórház működik hazánkban, amely 2012-ben még megfelelt a klasszikus kórházi definíciónak, jelenleg azonban már nem. Az elmúlt 12 esztendőben elveszítette jellemzően a sebészetét és/vagy a szülészetét, emiatt már nem képes a legalapvetőbb kórházi funkciók ellátására, hanem kórháztorzóként működik tovább. Az intézményeket nem zárták be, a kórház feliratot nem távolították el a homlokzatukról, ma is úgy állnak a városok központjaiban, mintha gyógyító kórházak lennének. Ezek az intézmények ma már főként rehabilitációs és ápolási, szociális feladatokat látnak el, és esetleg egy-két gyógyító osztályuk maradt. A folyamat egy jól látható ívet ír le: a kórházak pénz-, szakember- és időnként a betegek hiánya miatt először elveszítik egyik-másik kulcsfontosságú osztályukat, mire olyan orvos- és betegelvándorlás indul meg az intézményből, hogy a maradékot sem tudják megtartani. A következő lépésben kizárólag ápolási, rehabilitációs feladatokat kapnak, emiatt tovább folytatódik a szakembergárda elvándorlása, mert ezekben az intézményekben jóval kevesebb orvosra van szükség és intenzívterápiás szaknővérek sem kellenek. A magyar egészségügyben ápolási ágyakra is nagy igény van, ezért sok helyen ez nem egy hibás, hanem éppenséggel támogatandó folyamat. Ám a helyi közösség gyakran mégis leépülésként éli meg, mert úgy érzik, sérül az ellátáshoz való joguk, mivel az egészségpolitika nem gondoskodik a nagyobb kórházak fogadókészségéről.
2. A kórházi leépítés spontán folyamattá vált. Miután az egészségügyre fordított GDP-arányos közkiadás csökken, a kórházak maguktól tartósan szüneteltetik ágyaik jelentős részét. A gyógyító ágyak 40 ezres, lélektani határ alá csökkenését úgy lépte át a magyar egészségügy, hogy még a szakma nagy része sem volt ennek tudatában, nemhogy a közvélemény.
3. A folyamat egyre gyorsul, 2021-ben még 42 ezer gyógyító kórházi ágy volt hazánkban, idén novemberben azonban már a 39 ezret sem érte el a számuk. Hogyan lehet háromezer ágyat úgy eltüntetni, hogy annak nyoma sincs a közbeszédben? Hiszen ez óriási szám. Olyan, mintha hirtelen nem lenne Semmelweis Egyetem, és mellé eltűnne a Szent János és a Szent Margit Kórház a fővárosból. Vagy Bács-Kiskun úgy ébredne, hogy Kecskeméten, Baján és Kiskunhalason elfújta a szél az összes kórházi ágyat.

További részletek a Válasz Online cikkében.