Nem elmaradott a hazai gyermekgyógyászat

Az elmúlt napokban több internetes fórum átvett, egyoldalúan interpretált és széles körben terjesztett egy Angliában dolgozó magyar gyermekorvossal készült interjút. A hazai gyermekorvosok vezetőiként az alábbiakban összegezzük észrevételeinket a szakmai szereplők és a társadalom számára.

A gyermekorvoslás, mint minden tudományos diszciplína, folyamatosan fejlődik. Az új eredmények megjelenése a gyakorlatban időt vesz igénybe. Magyarországon, Európa más országaihoz hasonlóan, a csecsemő- és gyermekgyógyászat a bizonyítékokon és a humanista értékeken alapul. Mindenütt a világon vannak a tudományos fejlődésre gyorsabban és lassabban reagáló szakemberek és osztályok, és a betegek is változó ütemben fogadják be a megújult gyakorlatokat. Egy-egy régi, de a hatósági előírásoknak még megfelelő gyakorlat mindenhol hosszabb-rövidebb idő eltelte után kopik ki a mindennapokból. Hazánk összességében nincs elmaradva e területen: a szakorvosképzés, a kötelező továbbképzési rendszer és a szakmai protokollok a legújabb tudást tartalmazzák, és a gyermekeket gyógyító intézmények, praxisok is folyamatosan, bár változó gyorsasággal újítják meg gyakorlatukat. Szakorvossá ma csak az válhat nálunk, aki a legújabb ismereteket alkalmazza. Ezért egyértelműen leszögezzük, hogy nem állja meg a helyét és egyoldalú általánosítás a magyar gyakorlatot korszerűtlennek, az európai átlagnál elmaradottabbnak nevezni. A szakorvosképzés befejezése előtt más országba települt kolléga itthon nem tehetett szert arra a komplex ismeretre, amely jellemző és elvárt a magyar gyermekorvosoktól, és néhány év alatt nem kaphatott átfogó képet a hazai gyermekorvoslásról. Az általa általános hazai gyakorlatként leírt megoldások a valóságban egyediek és nincs szakmai támogatottságuk, ezekkel itthon is megbukna a gyakorlati és az elméleti vizsgákon, és nem tudna csecsemő- és gyermekgyógyászati gyakorlatot folytatni.

A hazai gyermekgyógyászati vezetők sokat tanultak a nyugati országok vezető intézményeiben, de magunk is láttuk, hogy a gyakorlat ott sem egységes, és nem mindig a legkorszerűbb. Mindenhol sok a fejlődnivalónk még, ebben is közösek vagyunk európai kollégáinkkal – mint ahogy abban is, hogy vannak kiemelkedő eredményeink. Csecsemőhalálozásunk csökkenése, a kiemelkedő hazai szoptatási és átoltottsági arány, a házi gyermekorvosi és védőnői rendszerünk gondozási eredményei, kitűnő gyermeknefrológiai és neonatológiai műhelyeink gyakorlattá váló tudományos eredményei miatt sok nemzetközi elismerést kapunk. Nem mellékes az sem, hogy több nem bizonyított hatékonyságú eljárást (pl. a homeopátiát) egyes nyugati országoknál jobban távol tudunk tartani a napi gyakorlattól.

Kérjük a magyar társadalmat és a szakmai közvéleményt, hogy védjük értékeinket, így a magas színvonalú csecsemő- és gyermekellátást is, és ne engedjük, hogy bizonyítékokkal alá nem támasztott, szubjektív, ám nagy publicitású vélemények megingassák a családok bizalmát a gyermekorvosokban. Gyermekorvosaink az angliainál nehezebb feltételek között, ám többségükben a legkorszerűbb ismeretek alkalmazásával a gyermekeket magas színvonalon gyógyítják – nemzetközi mércével mérve is.