Nem csak álom a normoglikémia
2006. november 01. 00:00
Diabéteszmegelőző állapotok gyógyszeres kezelése
Mind a ramipril, mind a rosiglitazon segít normalizálni a vércukorszintet károsodott glükóztolerancia, illetve emelkedett éhgyomri vércukorszint esetén – derült ki a diabéteszprevenció eddigi legnagyobb vizsgálatából.
Összesen közel 10 600, harmincévesnél idősebb személy vett részt abban a multicentrikus, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban (DREAM Trial), amely a rosiglitazon, illetve a ramipril diabéteszmegelőző állapotokban kifejtett hatását kívánta felmérni (The Lancet 2006;23; 368: 1096–1105, illetve NEJM 2006;355:1551–1562). A résztvevőknek vagy az éhgyomri vércukorértéke volt emelkedett (IFG, 6,1 mmol/l felett), vagy glükóztoleranciája károsodott (IGT, 75 g glükózzal végzett orális terhelési próba után 2 órával 7,8–11,1 mmol/literes vércukorszint), vagy mindkét eltérés kimutatható volt náluk. A három éven át tartó gyógyszeres kezelés fokozatos dózisemelés után napi 15 mg ramiprilből vagy 8 mg rosiglitazonból állt. A résztvevők félévente ellenőrző vizsgálaton (éhgyomri vércukor, hemoglobin A1c, szükség esetén orális glükóztoleranciateszt stb.) vettek részt. Az elemzés főként arra tért ki, hogy csökken-e ennek hatására a diabétesz kialakulásának kockázata, illetve, hogy rendeződik-e a szénhidrátanyagcsere, de a ramipril esetében például vizsgálták a vérnyomáscsökkentő hatást, a rosiglitazonnál pedig a testtömeg változását is.
Diabétesznek tekintették a 7 mmol/l-t meghaladó éhgyomri, vagy glükózterhelés után 2 órával a 11,1 mmol/l feletti vércukorszintet – függetlenül attól, hogy ezt, azonos kritériumok alapján, az érintett kezelőorvosa diagnosztizálta, vagy a vizsgálattal kapcsolatos kontroll során derült ki. A résztvevők döntő többségének IGT-je volt, amelyet vagy kísért IFG, vagy nem, kisebb hányaduknak pedig csak az éhgyomri vércukorszintje volt emelkedett. A vizsgálat végén közel háromnegyedük szedte a számára előírt szert.
A ramipril a placebóhoz képest már 2 hónap alatt szignifikánsan csökkentette mind a szisztolés (8,2, illetve 3,9 Hgmm-rel), mind a diasztolés (5,4, illetve 3 Hgmmrel) vérnyomás átlagértékét. A kezdetben fennálló szénhidrátanyagcsere- zavar diabéteszbe való átmenetének kockázata 9 százalékkal mérséklődött a szer hatására, függetlenül attól, hogy az érintettek szedtek-e egyéb vérnyomáscsökkentőt. A követési idő végére a ramipril-csoport tagjainak 42,5, míg a kontrollcsoportba soroltaknak csak 38,5 százalékánál mértek 6,1 mmol/l alatti, azaz normális éhgyomri vércukorszintet. Ezt a változást sem befolyásolták az antihipertenzív szerek.
Annak, hogy jelen esetben a ramipril, ellentétben a más ACEgátlókkal végzett vizsgálatok eredményeivel, nem csökkentette a diabétesz incidenciáját, több oka lehet. Egyrészt az, hogy a DREAM vizsgálatban placebo volt az összehasonlítási alap, nem pedig a diabétesz kialakulásának kockázatát amúgy is fokozó diuretikumok vagy béta-blokkolók. A követési idő másfél évvel rövidebb volt, mint a korábbi vizsgálatoké, a résztvevők vércukorértékei pedig már kiinduláskor is az egészségeshez álltak közelebb. Az eredmények mindazonáltal azt sugallják, hogy a ramipril kedvező hatással van a glükózanyagcserére, de ez még további kutatásokat igényel, így diabétesz megelőzésére rutinszerűen egyelőre nem ajánlják.
A rosiglitazon ezzel szemben 62 százalékkal csökkentette a diabétesz kialakulásának kockázatát a placebóhoz képest, függetlenül attól, hogy IGT vagy IFG állt fenn kezdetben. Ez közel olyan mértékű hatás, mint amit életmódváltással el lehet érni, viszont meghaladja azt, amekkoráról a korábbi, akarbózzal és metforminnal végzett vizsgálatok beszámoltak. A kedvező eredmény a normoglikémia szigorúbb definiálása esetén (5,6 mmol/l alatti éhgyomri vércukorérték) is kimutatható volt. Nem befolyásoló tényező az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a testtömeg és a csípő– derék hányados sem. Sőt, az utóbbi kettő esetén a nagyobb kockázatúak többet profitálnak: 28 kg/m2 alatti testtömegindex esetén 40, míg 32 kg/m2 felett 68 százalékkal csökkent annak az esélye, hogy az IGT vagy az IFG diabéteszbe megy át.
Az éhgyomri vércukorérték mediánja 0,5 mmol/l-rel, az orális glükóztolerancia-teszt utánié pedig 1,6 mmol/l-rel volt alacsonyabb a rosiglitazon-csoportban, mint a kontrollok körében. A szer hatására viszont az érintettek átlagosan 2,2 kg-ot híztak, ami a csípő-derék hányados alakulása alapján nem viszcerális zsírfelhalmozódást jelentett.
Bár a rosiglitazon prediabétesz indikációval egyelőre nincs törzskönyvezve, azt már korábbról tudjuk, hogy 2-es típusú diabéteszben csökkenti a betegség progresszióját. A mostani eredményekből a szerzők úgy becsülik, hogy ha IGT vagy IFG fennállása esetén az érintettek az életmódváltás kiegészítéseképpen rosiglitazont is szednének, akkor három év alatt 1000 esetből 144-ben meg lehetne előzni a diabétesz kialakulását.
Mind a ramipril, mind a rosiglitazon segít normalizálni a vércukorszintet károsodott glükóztolerancia, illetve emelkedett éhgyomri vércukorszint esetén – derült ki a diabéteszprevenció eddigi legnagyobb vizsgálatából.
Összesen közel 10 600, harmincévesnél idősebb személy vett részt abban a multicentrikus, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban (DREAM Trial), amely a rosiglitazon, illetve a ramipril diabéteszmegelőző állapotokban kifejtett hatását kívánta felmérni (The Lancet 2006;23; 368: 1096–1105, illetve NEJM 2006;355:1551–1562). A résztvevőknek vagy az éhgyomri vércukorértéke volt emelkedett (IFG, 6,1 mmol/l felett), vagy glükóztoleranciája károsodott (IGT, 75 g glükózzal végzett orális terhelési próba után 2 órával 7,8–11,1 mmol/literes vércukorszint), vagy mindkét eltérés kimutatható volt náluk. A három éven át tartó gyógyszeres kezelés fokozatos dózisemelés után napi 15 mg ramiprilből vagy 8 mg rosiglitazonból állt. A résztvevők félévente ellenőrző vizsgálaton (éhgyomri vércukor, hemoglobin A1c, szükség esetén orális glükóztoleranciateszt stb.) vettek részt. Az elemzés főként arra tért ki, hogy csökken-e ennek hatására a diabétesz kialakulásának kockázata, illetve, hogy rendeződik-e a szénhidrátanyagcsere, de a ramipril esetében például vizsgálták a vérnyomáscsökkentő hatást, a rosiglitazonnál pedig a testtömeg változását is.
Diabétesznek tekintették a 7 mmol/l-t meghaladó éhgyomri, vagy glükózterhelés után 2 órával a 11,1 mmol/l feletti vércukorszintet – függetlenül attól, hogy ezt, azonos kritériumok alapján, az érintett kezelőorvosa diagnosztizálta, vagy a vizsgálattal kapcsolatos kontroll során derült ki. A résztvevők döntő többségének IGT-je volt, amelyet vagy kísért IFG, vagy nem, kisebb hányaduknak pedig csak az éhgyomri vércukorszintje volt emelkedett. A vizsgálat végén közel háromnegyedük szedte a számára előírt szert.
A ramipril a placebóhoz képest már 2 hónap alatt szignifikánsan csökkentette mind a szisztolés (8,2, illetve 3,9 Hgmm-rel), mind a diasztolés (5,4, illetve 3 Hgmmrel) vérnyomás átlagértékét. A kezdetben fennálló szénhidrátanyagcsere- zavar diabéteszbe való átmenetének kockázata 9 százalékkal mérséklődött a szer hatására, függetlenül attól, hogy az érintettek szedtek-e egyéb vérnyomáscsökkentőt. A követési idő végére a ramipril-csoport tagjainak 42,5, míg a kontrollcsoportba soroltaknak csak 38,5 százalékánál mértek 6,1 mmol/l alatti, azaz normális éhgyomri vércukorszintet. Ezt a változást sem befolyásolták az antihipertenzív szerek.
Annak, hogy jelen esetben a ramipril, ellentétben a más ACEgátlókkal végzett vizsgálatok eredményeivel, nem csökkentette a diabétesz incidenciáját, több oka lehet. Egyrészt az, hogy a DREAM vizsgálatban placebo volt az összehasonlítási alap, nem pedig a diabétesz kialakulásának kockázatát amúgy is fokozó diuretikumok vagy béta-blokkolók. A követési idő másfél évvel rövidebb volt, mint a korábbi vizsgálatoké, a résztvevők vércukorértékei pedig már kiinduláskor is az egészségeshez álltak közelebb. Az eredmények mindazonáltal azt sugallják, hogy a ramipril kedvező hatással van a glükózanyagcserére, de ez még további kutatásokat igényel, így diabétesz megelőzésére rutinszerűen egyelőre nem ajánlják.
A rosiglitazon ezzel szemben 62 százalékkal csökkentette a diabétesz kialakulásának kockázatát a placebóhoz képest, függetlenül attól, hogy IGT vagy IFG állt fenn kezdetben. Ez közel olyan mértékű hatás, mint amit életmódváltással el lehet érni, viszont meghaladja azt, amekkoráról a korábbi, akarbózzal és metforminnal végzett vizsgálatok beszámoltak. A kedvező eredmény a normoglikémia szigorúbb definiálása esetén (5,6 mmol/l alatti éhgyomri vércukorérték) is kimutatható volt. Nem befolyásoló tényező az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a testtömeg és a csípő– derék hányados sem. Sőt, az utóbbi kettő esetén a nagyobb kockázatúak többet profitálnak: 28 kg/m2 alatti testtömegindex esetén 40, míg 32 kg/m2 felett 68 százalékkal csökkent annak az esélye, hogy az IGT vagy az IFG diabéteszbe megy át.
Az éhgyomri vércukorérték mediánja 0,5 mmol/l-rel, az orális glükóztolerancia-teszt utánié pedig 1,6 mmol/l-rel volt alacsonyabb a rosiglitazon-csoportban, mint a kontrollok körében. A szer hatására viszont az érintettek átlagosan 2,2 kg-ot híztak, ami a csípő-derék hányados alakulása alapján nem viszcerális zsírfelhalmozódást jelentett.
Bár a rosiglitazon prediabétesz indikációval egyelőre nincs törzskönyvezve, azt már korábbról tudjuk, hogy 2-es típusú diabéteszben csökkenti a betegség progresszióját. A mostani eredményekből a szerzők úgy becsülik, hogy ha IGT vagy IFG fennállása esetén az érintettek az életmódváltás kiegészítéseképpen rosiglitazont is szednének, akkor három év alatt 1000 esetből 144-ben meg lehetne előzni a diabétesz kialakulását.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
