Nem csak a pénz miatt mennek külföldre a magyar orvosok
Havonta akár 12-18 ezer eurót is kaphatnak egy nyugat- európai városi kórházban, de nem csak a pénzért mennek el, írja a Népszava.
Keresztury Gábor, aki most Bremerhavenben a régió önkormányzati kórházának érsebész főorvosa, azt állítja: a németországi ellátórendszerben azért érzi magát különösen jól, mert működik a rendszer és nem csupán az egészségügyben, de a mindennapokban is.
– Az érsebészet jól áttekinthető szakma, standardizált beavatkozással, de az érelmeszesedés gyakran „kirúg” a sémából és okoz olyan elváltozásokat, amelyek a megoldásához a sebésznek improvizálnia kell. Ettől válik naponta izgalmassá 30 év után is – vallja. Magas színvonalú, hatékony sebészet csak úgy végezhető – véli –, ha mindenki minden szinten elvégzi a feladatát, a takarító személyzettől a kórházigazgatóig.
A főorvos régóta és jól ismeri a német egészségügyi rendszert. Közvetlenül a szakvizsgája után, a nyolcvanas években kétszer is járt Németországban. Az első út kifejezetten szakmai továbbképzés volt, Nürnbergben. A második, a kölni, négy évig tartott, ahol már önálló szakorvosként operált és oktatott is.
– Magyarországon húsz évig gyógyítottam, jó érzéssel gondolok erre az időre – mondja – ebből tíz évet a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján, a Városmajorban, ahol mentorom Dzsinich Csaba professzor volt. Az ő jóvoltából tudom, amit tudok. Majd ugyanennyi időt dolgoztam székesfehérvári Szent György Kórházban osztályvezető főorvosként. Ezután úgy éreztem: váltanom kell. Kihívásra vágytam.
Tapasztalata szerint Németországban a kórházi menedzsment elvárja és meg is teremti a lehetőségét, hogy az orvos kizárólag a szaktudásának megfelelő feladatával foglalkozzon. Ha valami elromlik, meghibásodik, arra van illetékes, aki azonnal intézi a javítást. Annyi orvos, ápoló, takarító van, amennyi szükséges, nem több, nem kevesebb. A műtétekhez szükséges anyagok és eszközök is rendelkezésre állnak.
Keresztury doktor a mostani vezetői állását, a Bremerhaveni kórházban pályázattal szerezte, négy aspiráns közül választották ki a munkára. – A verseny tisztességes volt. Itt nem számít, hogy ki kit ismer, csak az, hogy mit tud, mennyi szakmai tapasztalata van, hogy néz ki a műtéti listája, mire képes – idézi fel. Az intézménynek, amely szakembert keres, az az érdeke, hogy a lehető legjobbat válassza és ne azt, akit ajánlanak. Keresztury Gábor büszke arra, hogy bár volt a posztra német jelentkező is, mégis ő kapott bizalmat. Úgy gondolja, mellette szólt a szakmai múltja, és hogy a „kezében volt” több ezer műtét.
– Senki nem választ idegent, ha az nem különbözik valamiben markánsan az itteniektől – magyarázza a kiválasztási mechanizmust. Aki nem német, eleve hátránnyal indul: nem beszéli anyanyelvi szinten a nyelvet, idegen országból, más képzési rendszerből jön. Bár a magyar orvosképzésnek nagy a respektje, mégsem könnyű helytállni, átvenni a ritmust, igazodni az idegen munkakultúrához. Legalább félévbe telik, mire elfogadják az „idegen ország orvosát”, utána két-három év mire a munkában azt is elismerik, hogy jó. "Minden külföldi orvosnak többszörösen kell teljesítenie a helyiekkel szemben ahhoz, hogy egyenrangúként kezeljék, ahhoz pedig, hogy kiemelkedjen, még többet."
