hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nem álltak le az Egészséges Budapest program fejlesztései

Zajlik az Egészséges Budapest program – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tóvizi Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese.

– Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben az egészségügyi rendszer egésze vizsgázik. Ön mit gondol erről?

– Ez valóban kijelenthető, de szerencsére az elmúlt években megkezdődött fejlesztéseknek és a kormány gyors, proaktív intézkedéseinek köszönhetően a magyar egészségügy, ezen belül az intézményrendszer kellően felkészült a kialakult járványhelyzet hatékony és eredményes kezelésére. Már korábban is történtek próbálkozások az egészségügy átalakítására, azonban ezek gyakorta ellentmondásosak voltak, és nem hozták meg az elvárt eredményeket. A koronavírus-járvány elleni küzdelem alatt megmutatkoztak azok a prioritások, amiket a fejlesztéseknek követniük kell az egészségügyi ellátórendszerben. Az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok alapján a program is új hangsúlyokat kapott. Az Egészséges Budapest program célja, hogy a betegbiztonság növelése mellett az egészségmegőrzésre is hangsúlyt helyezve, minőségi változásokat érjünk el az ellátórendszer egészében. Pontosan a járvány mutatta meg azokat a területeket, amelyek a veszélyhelyzet alatt megerősítést igényeltek. A jövőre nézve ezeket kell fokozott figyelemmel követni és biztosítani számukra azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a minőségi betegellátáshoz. Bár még a fejlesztési folyamat közepén tartunk, az eredmények egyértelműen látszanak. Az intézmények nemcsak helytállnak a jelenlegi helyzetben, hanem olyan szakmai, logisztikai tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodnak, amelyek a későbbiekben is hasznosak és értékesek lesznek.

– Hogyan befolyásolja a járvány az Egészséges Budapest programot?

– Most a járványhelyzet kezelése a legfontosabb feladat, de emellett az Egészséges Budapest program sem állt le, sőt, a csoportos megbetegedések megjelenése további lépésekre sarkallt minket. Az egészségügyi veszélyhelyzet kialakulása szükségszerűen hozta magával annak az igényét, hogy Kásler Miklós miniszter útmutatására építkezve újratervezzük a fejlesztéseket. Jogos elvárás a jövő egészségügyi intézményei­vel szemben, hogy azok egy esetleg felmerülő újabb járványhelyzetben felkészültek legyenek, például azonnal izolálható osztályokkal, épületszárnyakkal. Ezt figyelembe véve zajlik a tervezés, fejlesztés.

(...)

– Mindez hogyan kapcsolódik a kormány egészségpolitikájához?

– Az emberi erőforrások minisztere még 2019 áprilisában meghirdette az új egészségkultúra programot, amelynek kialakítása több pilléren nyugszik. Ebben kiemelt szerep jut az egészségtudatos életmódra való figyelemfelhívásnak és a betegségeket megelőző intézkedések hangsúlyozásának, népszerűsítésének. Ezek a lépések elősegítik a lakosság egészségi állapotának javulását, és az egészségben eltöltött évek számának növekedését. Elmondható, hogy minden szakpolitikai intézkedés az egészségesebb nemzetünkért történik, ezt a szemléletmódot támogatják a különféle fejlesztések, beruházások is.

A teljes interjút a Magyar Nemzet közli.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink