hirdetés

 

Nem a mozgás csökkenti a test zsírtartalmát?

A mérsékelt fizikai aktivitás nem csökkenti a lipoproteinek szintjeit az olyan elhízott betegekben, akiknek nem alkoholos zsírmájuk (non alcoholic fatty liver disease, NAFLD) van – állítják a kutatók.

Vizsgálatuk szerint, melyet a Hepatology jelentetett meg, e betegekben a fizikai munka hatására csak a triglicerid és az alanin transzamináz (ALT) koncentrációja csökkent, de ezek is csak igen kis mértékben.

Nem a mozgás csökkenti a test zsírtartalmát?Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2008-ban a 20 éven felüliek közül 1,5 milliárdan voltak túlsúlyosak a világon, és ezek közül félmilliárdan elhízottak. A NAFLD igen gyakori szövődménye az elhízásnak, gyulladást és hegesedést okoz a májban, s végül májelégtelenséghez vezethet.

Korábbi vizsgálatok szerint a rendszeres testgyakorlás és testsúlycsökkenés enyhítette a NALFD-t kísérő anyagcserezavarokat. A mostani kutatás során a St. Louis-i (MO) Washington Egyetemen dolgozó dr. Samuel Klein és munkacsoportja azt vizsgálta, hogy az Egészségügyi Minisztérium által javasolt testgyakorlási programok hogyan befolyásolják az elhízott, NALFD-s betegekben a koleszterin, az ALT és a triglicerid szinteket.

A kutatásba 18 ilyen beteget vontak be, akik közül 12-en véletlenszerűen a fizikai aktivitás csoportba kerültek, és a maradék 6 személy alkotta a kontrollcsoportot. A fizikai aktivitás csoportba került betegek 16 héten át minden hét 5 napján 30-60 percig mérsékelten megterhelő testgyakorlást végeztek.

A kutatócsoport megvizsgálta, hogy milyen mértékben befolyásolta a fizikai aktivitás a nagyon kis denzitású lipoprotein (VLDL), az intrahepatikus triglicerid (IHTG) és az apolipoprotein B-100 (apoB-100) szintjét.

Eredményeik szerint az IHTG tartalom 10 százalékkal csökkent a testgyakorlás hatására, de a test teljes zsírtartalma és a testsúly nem változott. A fizikai aktivitás program megkezdése előtt az átlagos testsúly 103,1 kg volt, utána 102,9 kg, és a test teljes zsírtartalma a program előtt 38,9 volt, utána 39,2. A máj lipoprotein szintjei (VLDL, apoB-100) sem változtak a testgyakorlás hatására.

Az eredmények alapján dr. Klein azt a következtetést vonta le, hogy a lipoprotein anyagcsere és a szteatózis javulása a korábbi vizsgálatokban a testsúlycsökkenés következménye lehetett, nem pedig a fizikai aktivitásé.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Medical News Today)
Olvasói vélemény: 9,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...