hirdetés
hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Negyvennyolc halálos áldozata van az influenza-járványnak

A jelenlegi szezonban 48 olyan halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, amely influenzaszerű megbetegedéssel hozható összefüggésbe - közölte az ÁNTSZ.

A múlt héten még harmincöt halálos áldozatról számoltak be, vagyis egy hét alatt tizenhárom ember halt meg, akinek halálában közrejátszhatott az influenza.

A közlemény szerint ismét az influenza A(H1N1)2009 vírus okozott haláleseteket. Ezzel a H1N1 áldozatainak száma már 45, a B vírussal fertőzöttek közül továbbra is három halottról tudnak.

Az elhunytak 80 százaléka az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartozott - emelték ki.

Az ÁNTSZ heti jelentése szerint az influenzások száma csökkent ugyan, de a járvány még mindig tart. Fejér megyében "még mindig tombol a járvány" - fogalmazott az ÁNTSZ. Ott a múlt héten húsz százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal, mint egy héttel korábban.

Még mindig sok a beteg Pest és Békés megyében. Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben viszont látványos visszaesést tapasztaltak. Ezeken a területeken 60-70 százalékkal fordultak kevesebben orvoshoz a múlt héten - tették hozzá.

Országosan az év kilencedik hetében tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Ebben az egy hétben mintegy 25 ezer ember kereste fel orvosát influenzás panaszokkal, 23 százalékkal kevesebb, mint egy héttel korábban.

A legtöbben továbbra is a 15-34 éves korosztályból betegedtek meg, de sok a 15 éven aluli fertőzött is - írta az ÁNTSZ.

A kórházban ápolt betegek száma is csökkent. A múlt héten 174 embert vettek fel az osztályokra, harmadával kevesebbet az egy héttel korábbinál. Harminckilenc új beteg részesült intenzív ellátásban, gépi lélegeztetésre 24 betegnél volt szükség - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés