Négy gitáros – négy identitás

Évről évre gazdagabb a karácsony előtt megjelenő, magyar kiadású jazz- és világzenei hanglemezek kínálata. Más kérdés, hogy a médiumok passzivitása, a terjesztés nehézségei és az európai összehasonlításban is kifejezetten magas árak miatt ezek a kiadványok csak szűk körhöz jutnak el. Négy olyan albumot ajánlunk az olvasók figyelmébe, amelyek komoly értéket közvetítenek, s emellett karácsonyi ajándéknak is ideálisak.
A Kárpát-medence sokszínű kulturális örökségéhez – és az anyanyelvhez – való szoros kötődés; egyszerű struktúrákra épülő, könnyen követhető, színárnyalatokban és érzelmekben mégis gazdag hangzás – ezek a gitáros-énekes Krulik Zoltán együttesének, a több mint két évtizede működő Makámnak a legfontosabb ismertetőjegyei. Ákom Bákom című, néhány hete megjelent lemezével Krulik – megítélésem szerint – három szempontból is új korszakot nyitott a Makám eddig egyenesnek tűnő pályáján. Egyrészt ez az első saját kiadású lemezük, másrészt a zenekar tagsága jelentősen kicserélődött-megfiatalodott: a húsz dalban az időnként a perepelocska nevű ukrán hárfát is pengető Krulik mellett Lázár Erika és Mezei Kinga énekel, Horváth Olga hegedül és vokálozik, Eredics Dávid klarinéton, furulyán és kavalon (balkáni népi fúvós hangszeren) játszik; Boros Attila basszusgitározik és Keönch László ütőhangszereken muzsikál. A harmadik – és egyben legjelentősebb – újítás a lemez tematikája: a korábban sokszor melankolikusnak tűnő Makám játékos lemezt készített, amely elsősorban gyerekeknek szól, de esti koncerteken a felnőtt közönség is nagy lelkesedéssel fogadja. Karikás szemű nyúl és ma született aligátorkölyök, a vakond vára és egy settenkedő álmedve: ez a CD nem sorskérdésekkel foglalkozik.
A Makámhoz hasonlóan a gitáros- zeneszerző Párniczky András zenekara, a jazz és az etno határán egyensúlyozó Nigun is könnyen azonosítható kulturális gyökerekkel, határozott identitással rendelkezik. A kelet-európai zsidóság, s ezen belül is elsősorban a haszidok csodálatosan gazdag zenei örökségét elevenítik fel, egy gyorsan változó, nagyon rugalmas műfaj, a jazz kontextusába helyezve. Párniczky és muzsikustársai – Barcza Horváth József (nagybőgő), Bacsó Kristóf (szaxofon), Baló István (dob) – új lemeze a Bale Kulturnik címet kapta; a jiddis kifejezés olyan emberre utal, aki tudatos döntést hozva visszatér saját gyökereihez. Nagyszerű vendégszólistájuk, Daniel Zamir izraeli tenorszaxofonos segítségével a mai Ukrajna, Románia, Moldova, Szlovákia és Kelet-Magyarország területén kalandozhatunk, és a zsidó zenekultúra olyan rétegeivel ismerkedhetünk, amelyek az erősen amerikanizálódott klezmerből már régen kivesztek.
A magyar jazz „nagy generációjához” tartozó gitárművész-zeneszerzőt, Babos Gyulát is régóta foglalkoztatja az ősök – vagyis az Indiától Andalúziáig vándorló cigányság – kultúrájának újrafelfedezése és közvetítése. Ez a törekvés hívta életre a Babos Project Romani nevű zenekart, majd annak megszűnése után a sok szempontból hasonló, de bátrabban kísérletező, megítélésem szerint még izgalmasabb zenét játszó Babos Project Specialt. Az új csapat első lemeze (Variáció) nagyszerűen sikerült, s ez a zenei folyamatokat tökéletesen kézben tartó, magabiztosan és elegánsan irányító Babos Gyula mellett a többiek remek egyéni teljesítményének is köszönhető. Szakcsi Lakatos Róbert érzékeny zongorázása, Hárs Viktor precíz és kifinomult nagybőgőjátéka, az alig húszéves Balogh László elementáris erejű dobolása, valamint Veress Mónika magyar és lovári nyelven is szívhez szóló éneke olyan összhangot teremt, ami művészi-szakmai értelemben a legszebb reményekre jogosítja a Project Specialt.
Teljesen más műfajt és szemléletmódot képvisel, de így is a magyarországi jazz és világzene különös színfoltja a kilencvenes évek vége óta koncertező és lemezeket készítő Djabe együttes. A zenekar vezetője, a gitáros Égerházi Attila – elsősorban édesapja, a néhány éve elhunyt Égerházi Imre festőművész hatására – kezdettől arra törekszik, hogy a hangzóélményt nagyon erős vizuális hatásokkal is összekapcsolja. Apa és fia különösen szép és megragadó – az édesapa halála után is folytatódó – művészi együttműködésének bizonyítéka a Táncolnak a kazlak című projekt, amely négy éve indult, s most egy attraktív, igényesen kivitelezett DVD-vel zárult le (a folyamat befejeződését a cím múlt időbe helyezése is jelzi). Az Égerházi Imre táj- és zsánerképei által inspirált muzsika nem most született meg, így zenei szempontból a DVD nem sok újdonsággal szolgál a Djabe rajongóinak: könnyen befogadható, már-már konvencionális, de mindig szépen hangszerelt, olykor keleties-arabos színezetű instrumentális jazz. Vizuális és technikai szempontból viszont a Táncoltak a kazlak megfelel a 21. századi európai követelményeknek; szerves egységbe rendeződik a magyar Alföld, a toscanai dombtető és a címadó kárpátaljai szénakazlak mikrovilága.