hirdetés

 

Tudomány

Nanogyémántokkal segítik a sebgyógyulást

Súlyosabb sebek – például égések, csonttörések – esetén a legnagyobb veszély a bakteriális fertőzés. A legújabb eredmények szerint a helyileg alkalmazott nanogyémánt-inzulin komplexszel hatásosan lehet védekezni a fertőzések ellen és felgyorsítható a sebgyógyulás is.

A Northwestern University kutatói apró (4–6 nanométeres) nanogyémántokhoz inzulin molekulákat kapcsoltak; az így keletkezett részecskék eloszlathatók gélekben, kenőcsökben, és felvihetők a kötszerekre és a sebvarró anyagokra. Az inzulin molekulák élettani hidrogénion koncentrációjú közegben (pH: 7,4) erősen kötődnek a nanogyémántokhoz, azonban lúgos közegben (pH>7,4) leválnak róluk és az alkalmazás helyén fejtik ki hatásukat. Ennek köszönhetően alkalmazhatók helyileg a sebek gyógyítására, mivel a sebek és környezetük – a baktériumok megtelepedése miatt – lúgos kémhatásúak, a pH akár 10-nél is magasabb lehet. Míg a nanogyémántokhoz kötődő inzulin biológiailag inaktív, felszabadulása esetén kifejti a rá jellemző hatást.

Az így alkamazott inzulin lassan, folyamatosan szabadul fel, és több napon át hat a sebre. Sebgyógyítást gyorsító hatása annak tudható be, hogy lokális növekedési hormonként működik: fokozza a bőrsejtek proliferációját, osztódását, elősegíti a vérellátás helyreállását a seb területén, és gátolja a gyulladást és a fertőzéseket.

A nanogyémántok terápiás alkalmazása több szempontból is előnyös. Nagy felületüknek köszönhetően nagy mennyiségű fehérjét vagy gyógyszert – nem csak inzulint, hanem szinte bármilyen anyagot – tudnak megkötni, és kis méretük miatt elhanyagolható a sejtekre gyakorolt invazív hatásuk, biokompatibilisek, és nem váltanak ki gyulladást. Gyártásukkor méretük nagyon pontosan szabályozható, és nagy mennyiségű, egyforma méretű részecske állítható elő.

A vizsgálatot a Biomaterials szakfolyóiratban publikálták, és Dean Ho kutató arról számolt be a Science Dailynek, hogy vizsgálatuk következő lépéseként gél formában fogják alkalmazni, preklinikai vizsgálatokban a nanogyémántokhoz kötött inzulint.

Tanulmányaik eddig sem korlátozódtak az inzulinra: már igazolták azt is, hogy a nanogyémántokhoz kötött doxorubicin (amely egy kemoterápiás szer) szintén felszabadítható a nanogyémánt-kötésből úgy, hogy tartós és folyamatos hatást fejtsen ki.

Weisz Júlia

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...