hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Nagy Anikó: Növelnénk a szakdolgozók megbecsültségét

Struktúra- és kapacitásszervezéssel igyekeznek majd csökkenteni a sürgősségi betegellátó osztályok leterheltségét – többek között erről is beszélt Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár Siófokon.

A sürgősségi rendszer problémáinak feltárásakor azt vizsgáljuk, hogyan tudnánk hatékonyabbá és gyorsabbá tenni az ellátást, és csökkenteni a sürgősségi betegellátó osztályokra (SBO) zúduló, sokszor felesleges terheket – fogalmazott Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár Siófokon, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) ötödik alkalommal megrendezett Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán, ahol a szakdolgozókat érintő intézkedések ismertetése mellett a szakpolitikus néhány aktualitásról is szót ejtett.

Amellett, hogy felmérik, hol van szükség átszervezésre, forrásbővítésre, kapacitásátcsoportosításra, feltérképezik a sürgősségi ellátás kapcsolatát a többi szakterülettel, és tervezik a lakosság tájékoztatását is annak érdekében, hogy csak azokat a betegeket kelljen ellátni az SBO-kon, akik valóban oda valók. A tervek szerint kialakítanak egy, a jelenlegi triázs mellett működő diszpécserhálózatot, amely mérsékelné a triázs adminisztratív és szervezési terheit, és támogatná a nem közvetlenül a betegészleléssel kapcsolatos feladatainak ellátásában.

Elindult a kórház-felügyeleti program, amelynek keretében nemcsak a pénz szabályos felhasználását ellenőrzik, hanem azt is, hogy az adott intézmény portfóliója illeszkedik-e a rá rótt ellátási kötelezettségekhez. A program végeredményeként megvalósulhat a feladathoz igazított finanszírozás – mondta Nagy Anikó.

Szigorúbb szabályok, megújuló ellenőrzési és jelentési rendszer szolgálja majd a jövőben a kórházi fertőzések megelőzését, amelyek komoly veszélyforrást jelentenek mind a betegek, mind az őket ellátó személyzet számára – ismertette az államtitkár, hozzátéve, ilyen irányban is bővülnek az országos tisztifőorvos feladatkörei, és azt is meghatározzák, hogy mennyit kell költenie az intézményeknek arra, hogy a betegellátási pontokon kellő mennyiségben rendelkezésre álljanak a megfelelő higiénés eszközök.

Az ellátórendszerre nagy terhet ró, hogy egyre fiatalabbaknál jelentkeznek az öregkorinak számító betegségek, mint a stroke, vagy a II. típusú diabétesz – sorolta Nagy Anikó, aki szerint az öt nemzeti egészségprogramot ernyőként összefogó népegészségügyi program célja az egészségben töltött életévek számának növelése, ennek érdekében már készülnek a minisztériumban az egészségnevelési tantervek. Valamennyi program az átláthatóbb, jobban finanszírozható rendszer kialakítását szolgálja.

Program a szakdolgozókért

Munkába állásunk óta igyekszünk tervszerűen végiggondolni, hogy mit tehetnénk a szakdolgozók megbecsülésének növeléséért – fogalmazott az államtitkár, majd ismertette annak a komplex szakdolgozói programnak a részleteit, amelyről a MedicalOnline-on korábban már beszámoltunk.

A döntéshozói törekvés már a szakképzési rendszer átalakításában is megjelenik, hiszen az egészségügyi szakképzés felügyelete július 1-jével az Emmi-hez került, így a szaktárca alakíthatja a gyakorlatiasabb képzési struktúrát. A duális rendszert és az ösztöndíjak rendszerét is úgy alakítják át, hogy azokon a területeken képződjön több szakember, ahol a legnagyobb hiány mutatkozik – mondta az államtitkár.

Egyelőre konzultációs jelleggel vesz részt a MESZK a szakdolgozói program előkészítésében, kidolgozott anyagot egyelőre még nem láttak, így a hivatalos rendnek megfelelő egyeztetés még nem volt – mondta a MedicalOnline kérdésére válaszolva Balogh Zoltán, a MESZK elnöke.

Kampányfilmmel toboroz a kamara

Veled másokért címmel kampányfilmet mutatott be a MESZK a rendezvényen (a mintegy 15 perces alkotás itt megtekinthető), amelynek célja a szakdolgozó utánpótlás-toborzás – számolt be a kongresszus sajtótájékoztatóján Balogh Zoltán. Mint elmondta, a filmet elsősorban az általános, illetve középiskolák végzős diákjainak (7-8. 11-12. osztály) készítették annak érdekében, hogy a pályaválasztás idején felhívják a figyelmüket a szakdolgozói hivatásra. A MESZK megbízásából készült, és a kamara által finanszírozott kampányfilmben szakdolgozók vállalták a főszerepet és mondták el hitvallásukat.

A szakdolgozói szakma népszerűsítése érdekében további hat, másfél perces kisfilm is készül, és egy Pályaválasztás 2019 című kiadványt is megjelentet a hivatásrend, amelyet a szülőkhöz, iskolákhoz juttatnak majd el.

A Családok éve alkalmából pályázatot hirdet a kamara olyan családok számára, amelyeknek több generációja dolgozik az egészségügyben. A bemutatkozó pályaműveket október 31-éig kell eljuttatni a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , az eredményhirdetés és a díjátadás december 7-én lesz – jelentette be az elnök, aki a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, a betegbiztonság áll az idei tudományos kongresszus témáinak fókuszában,  rendezvényen pedig 800 szakdolgozó vesz részt.

A kongresszus nyitónapján átadták a MESZK Szakmai Díját, valamint a MESZKÉRT, és a TAGOZATÉRT díjakat, a díjazottak névsorát itt olvashatja.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink