Muzeális érték
2007. október 01. 00:00
Egy régebbi, de igen becses Verdi- opera DVD jelent meg nemrég. Az 1991-ben a londoni Covent Garden előadásán Solti György vezényli a mester Simon Boccanegra című kalandos sorsú remekét. Hányatott sorsú, mivel az 1857-ben Velencében bemutatott dalmű rettentőt bukott. Verdi egy levele szarkasztikusan beszél erről: „A velencei karnevál szép volt, a színházi évad jó – egészen tegnapig. Ekkor ugyanis lement a Boccanegra első előadása, és majdnem akkorát bukott, mint a Traviata. Azt hittem, valami elfogadhatót írtam, de úgy tűnik, tévedtem. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza.” Egyelőre minden jel arra vall, hogy a közönségnek, mivel újabb két bukás után az opera hamarosan kikerül a repertoárból. Ám 1879 táján feltűnik Verdi körül egy régebben lázadó, de a század végére már kissé rezignált költő és zeneszerző, Arrigo Boito (később az Otello és a Falstaff csodálatos librettistája), akinek minden vágya, hogy tollával szolgálja a Maestrót. És Verdi, noha korábban hallani sem akart róla, beleegyezik, hogy Boito átdolgozza a szövegkönyvet, különösen a második felvonást. A jelentősen átírt operát 1881-ben mutatja be a milánói Scala – tomboló sikerrel. Verdinek lett igaza.
Ennek ellenére a Simon Boccanegra ma sem tartozik a legtöbbet játszott operák sorába. Talán stílusának átmenetisége miatt. Még nem jellemzi a kései Verdi olykor kopár, a melódiákat elvető, kissé száraz stílusa, de már csak részben ismerhetők fel benne a középső korszak stílusjegyei, az áradó dallamosság, a kíséretre szorítkozó, nem túl ötletes hangszerelés. Verdi most mindenekelőtt emberábrázolásra törekedett, és ennek érdekében volt mersze elvetni a korábban jól bevált fordulatokat. És a részleges népszerűtlenségért felelős a szövegkönyv is, melyben Boito leleményes átdolgozása után is jócskán maradtak homályos mozzanatok.
Az Elijah Moshinsky rendezte előadás a korhű díszletek és jelmezek közt nem törekszik különösebb színházi bravúrokra; legfőbb érdeme, hogy hagyja kibontakozni a zenei drámát. Erről elsősorban Solti György gondoskodik, hihetetlenül határozott pálcája alatt a Covent Garden zenekara együtt él a remek énekesekkel. Nemcsak női szépségével, de hangja fényével, tisztaságával és színészi játéka hitelességével is kiemelkedik közülük a hamarosan nálunk fellépő Kiri Te Kanawa. Alexandru Agache emelkedett alakot formál a címszerepből. Roberto Scandiuzzi bársonyos basszusa emlékezetes marad Fiesco szerepében.
Ennek ellenére a Simon Boccanegra ma sem tartozik a legtöbbet játszott operák sorába. Talán stílusának átmenetisége miatt. Még nem jellemzi a kései Verdi olykor kopár, a melódiákat elvető, kissé száraz stílusa, de már csak részben ismerhetők fel benne a középső korszak stílusjegyei, az áradó dallamosság, a kíséretre szorítkozó, nem túl ötletes hangszerelés. Verdi most mindenekelőtt emberábrázolásra törekedett, és ennek érdekében volt mersze elvetni a korábban jól bevált fordulatokat. És a részleges népszerűtlenségért felelős a szövegkönyv is, melyben Boito leleményes átdolgozása után is jócskán maradtak homályos mozzanatok.
Az Elijah Moshinsky rendezte előadás a korhű díszletek és jelmezek közt nem törekszik különösebb színházi bravúrokra; legfőbb érdeme, hogy hagyja kibontakozni a zenei drámát. Erről elsősorban Solti György gondoskodik, hihetetlenül határozott pálcája alatt a Covent Garden zenekara együtt él a remek énekesekkel. Nemcsak női szépségével, de hangja fényével, tisztaságával és színészi játéka hitelességével is kiemelkedik közülük a hamarosan nálunk fellépő Kiri Te Kanawa. Alexandru Agache emelkedett alakot formál a címszerepből. Roberto Scandiuzzi bársonyos basszusa emlékezetes marad Fiesco szerepében.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
