hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ma van a fogyatékossággal élők világnapja

Mondjunk le a fogyatékos gyerekről?

Fogyatékos gyerekeket integráló oktatási programot mutatott be Budapesten a Down Egyesület pénteken, a fogyatékossággal élők világnapján.

Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke sajtótájékoztatón elmondta, programjuk, amely a Mindenkinek becsengettek! címet viseli, a 3-10 éves korosztályt érinti, célja, hogy a fogyatékos gyerekek integrált oktatásban részesüljenek, vagyis egészséges társaikkal együtt járjanak iskolába, óvodába, ezzel elősegítve elfogadásukat.

A program részeként - amelyben eddig három város 15 óvodája és 14 iskolája vett részt - hetente egy-két alkalommal egy fogyatékos gyermeket vittek ép iskolások közé. A jövőben három új helyszínen, Győrben, Tatán és Debrecenben vonnak be oktatási intézményeket.

Kisari Károly elmondása szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanárok véleménye az előzetes elvárásokhoz képest pozitívan alakult, a gyerekek pedig az esetek többségében pozitívan értékelték fogyatékos társukat.

Az orvosok azt tanácsolják: mondjon le fogyatékos gyerekéről! 

Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, ma az orvosok azt tanácsolják a szülőknek, hogy ha fogyatékos gyermekük születik, mondjanak le róla. Azoknak viszont, akik megtartják, küzdeniük kell az életben, ebben is szeretnének segíteni a szülőknek ezzel a programmal. Felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy nincs bölcsődei ellátás, nehéz óvodát találni a fogyatékkal élő gyerekeknek, speciális iskola pedig nem minden településen érhető el.

Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke az előre jelzettel ellentétben nem jelent meg, de a szervezők tájékoztatása szerint a programot szakmailag támogatja, és később - a helyszínen megjelentekhez hasonlóan - ő is aláírja az oktatási programot.

Minden tizedik fogyatékkal élő tud dolgozni

Míg az unióban minden negyedik megváltozott munkaképességű ember el tud helyezkedni, itthon csupán minden tizedik fogyatékkal élőnek van munkája. Éppen a foglalkoztatás ösztönzésére változtattak még idén januártól a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének szabályain: év elejétől ugyanis az eddigi 177 600 forint helyett már 964 500 forintot kell fizetnie évente annak a cégnek, amelyik legalább húsz főt alkalmaz, de nem foglalkoztat egyetlen fogyatékkal élőt sem.

Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének elnöke az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: a meglévő jogszabályok érvényesülése mellett gondot jelent az is, hogy hiányoznak előzetes intézkedések is a fogyatékkal élők munkába állásához.

Soltész Miklós államtitkár egy kezdeményezésről számolt be, amelynek lényege, hogy ne csupán a létszámot növeljék egy cégnél a fogyatékkal élők, hanem az általuk készített termékek valóban piacra is jussanak. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium idén először, hagyományteremtő céllal rendezi meg pénteken és szombaton a „Segítő Vásárlást”, a fogyatékossággal élők által készített termékek kiállítását és vásárát.

Az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozók szerint nemcsak a cégek anyagi támogatása, illetve fórumok szervezése fontos, hanem általában az emberek szemléletváltozása is, hogy ugyanúgy tekintsenek a fogyatékkal élők munkavégzésére, mint az egészséges dolgozók tevékenységére.

Az MR1 Kossuth Rádió összeállítását itt meghallgathatja.

(forrás: MTI, MR1 Kossuth Rádió)
hirdetés

Könyveink