hirdetés

 

Tudomány

Mindenki koraszülött

Riport Czeizel Endrével

Az egy órája született újszülött és a 60 perce született boci között jól látható a különbség: az újszülött magatehetetlen, még a fejét sem képes felemelni, a boci pedig vígan ugrándozik az anyja körül. Vajon mi az oka ennek a különbségnek?
 




Az ember ugyanúgy születik, mint a többi emlős állat: a vajúdás során elfolyik a magzatvíz, majd az újszülött az anyaméhből bekerül a szülőcsatornába. Ám az ember esetében ez több órát, míg az állatoknál csak néhány percet vesz igénybe. Azaz mi nehezebben születünk, és utána is sokáig ügyetlenebbek vagyunk. Ennek eredete az emberré válás idejére nyúlik vissza. Amikor négy lábról két lábra álltunk gerincünk az addiginál sokkal nagyobb mértékben terhelődött meg.
 
Czeizel Endre: „A másik, hogy a nők medencéje beszűkült és ezért van az, hogy az ember asszonya kínok közepette hozza világra a kisbabáját. Szemben az állatokkal, akik ugye elpotyogtatják, mert nekik olyan széles a medencéjük."
 
Éppen ezért az állatvilágban nem is jellemző, hogy külső segítséggel születnének a fiatal egyedek.
 
Shrek György: „Az emberhez képest szerintem könnyebben születnek, gyakorlatilag ezeknek az állatoknak a 90%-a önmagától képes megszülni a saját gyermekeit."
 
Ráadásul, mivel az ember gondolkodó lény, kifejlődött a homloklebenye. Ezt nevezzük új agynak, amivel a többi emlősállat nem rendelkezik, éppen ezért ferde a homlokuk. A homloklebeny irányítja az ember viselkedését, érzelmeit és kommunikációját. Ez teszi lehetővé az ember számára, hogy pl. előre tudjon tervezni. 
 
Csakhogy a homloklebeny kialakulása még jobban megnehezítette a nők dolgát: megnőtt az újszülöttek feje, így a szülés hatalmas erőpróba lett a nők számára. 
 
Czeizel Endre: „Ha végiggondoljuk, hogy a nőnek beszűkült a medencéje, a gyereknek megnőtt a feje, hát tulajdonképpen ebben ki kellett volna halni a fajnak, de az ember megtalálta az egyetlen, nagyon kockázatos megoldást, hogy nagyon koraszülötten hozza világra gyermekét."
 
Nem értették félre: mindenki, azaz a világ minden egyes embere koraszülött. A természet úgy rendezte, hogy inkább előbb hagyjuk el a biztonságos anyaméhet, de természetes úton képesek legyünk megszületni. Ennek viszont ára volt.
 
Születés után teljesen gondozóinkra vagyunk utalva, megfelelő ellátás nélkül néhány órán belül meghalnánk.
 
Czeizel Endre: „Milyen szenzáció lenne, hogy ha megszületik egy újszülött egy klinikán és kijön a szülőszobából és mondjuk nyerít a papájának egyet, hogy papa itt vagyok, megjöttem! Neki erre másfél évre van szüksége, hogy elérje azt a fejlődési fázist, amit pl. már a kiscsikó újszülött korban képes."
 
Rettentően fontos a születés utáni 9 hónap, ugyanis az agy 60%-a csak ekkor alakul ki. Az agy fejlettsége is arra utal, hogy valójában nem kilenc, hanem 18 hónapra kellene megszületnünk. Éppen ezért fontos a csecsemő számára az édesanya jelenléte. 
 
Az állatok testi fejlődése gyorsabb, önállósodásuk jóval hamarabb következik be, mint nálunk, az állítólag legfejlettebb fajnál.
 
Shrek György: „60 napos kortól egy kiscsoportos borjúneveldébe kerülnek, ez gyakorlatilag a gyermekkel összehasonlítva az óvodás korszakot jelenti életükbe. Ilyenkor az egyedi bánásmód megszűnik, és ötös-hatos csoportokba kerülnek, itt már meg kell tanulniuk a szociális viselkedést."
 
Kiscsimpánz, kiscsikó, kis elefánt. Mind-mind könnyebben jöttek a világra nálunk. Mind-mind önállóbbak életük első néhány hónapjában. Újszülöttként ezen állatok közül bármelyik legyőzne bennünket mind ügyességben, mind táplálékszerzési képességben. És még mi nevezzük magunkat az evolúció csúcsainak.
 

 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...